Több drón, nagyobb rizikó

Több drón, nagyobb rizikó

Több drón, nagyobb rizikó

biztonság

1 perc

A távirányítható repülő szerkezetek számtalan módon tehetik hatékonyabbá az életet, viszont mivel minden eszköz feltörhető, így a repülési kockázatok mellett újabb sebezhető pontot is jelenthetnek a okosvárosok számára.

A drónok megítélése egyelőre vegyes. Ha csak az előnyeiket nézzük, akkor idővel akár a szállítmányozásban vagy a közlekedésben is jó szolgálatot tehetnek. A sokat ismételt kockázatok – például a repülésbiztonsági kockázat vagy a magánélet megsértése – mellett szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy információbiztonsági kockázatokat is jelenthetnek a pilóta nélküli repülők. A felvázolt forgatókönyvek között szerepel, hogy a hackerek a drónokat is megtámadhatják, vagy akár összekeveredhet a város szolgálatában álló, különböző funkciókat ellátó dróncsapat egyes elemeinek irányítása is. 

A Cloud Security Alliance és a Securing Smart Cities által nemrég készített tanulmány szerint a vezető nélkül repülő szerkezetek számos területen szerepet kapnak majd a városok életében. A szállítási, orvosi és mezőgazdasági munkán kívül részt vehetnek az előforduló vészhelyzetek kezelésében. Így segíthetik például a rendőrség munkáját, a kritikus infrastruktúrák megfigyelését és védelmét, a tüzek oltását, de észlelhetik a zöldfelületek változását vagy tenger közeli városokban figyelhetik a partokat is. 

Kié a levegő?

Drónok: hogyan növelhető a biztonság a levegőben és a földön is?

Piaci előrejelzések szerint a drónpiac mérete 2025-re elérheti az évi 8,7 milliárd dollárt. Akár akarjuk, akár nem, ezek a szerkezetek a mindennapjaink részévé válnak, és fontos szerepet játszanak majd a városok életében. Elengedhetetlen tehát, hogy biztonságosan, stabilan, rugalmasan és fenntartható módon működő rendszerben alkalmazzák őket, ehhez pedig elsősorban megfelelő szabályozásokra van szükség. 

Képzeljük el, mi történne, ha a különféle célra használt drónrendszerekbe vagy irányító szoftvereikbe valaki „belenyúlna”, esetleg manipulálná azokat. Érdemes ezeket a problémákat minél hamarabb felvetni és időben megoldást találni rájuk  – hívta fel a figyelmet a ReadWrite.