Ha unatkozik, már a lakásával is cseveghet

Ha unatkozik, már a lakásával is cseveghet

Ha unatkozik, már a lakásával is cseveghet

biztonság

2 perc

Rákapcsolt az otthonautomatizálási piac, a megannyi fejlesztés mellett küszöbön vannak a hangvezérléssel működő rendszerek is.

Az „okosotthon” már nemcsak egy hangzatos, de távoli lehetőség. A közeljövőben tényleg karnyújtásnyira lesznek az ilyen fejlesztések – akár az átlagfelhasználók számára is. 

A digitális kutatásokra specializálódott BI Intelligence szerint az otthonautomatizálási készülékek piaca 2014-ben meghaladta a 61 milliárd dollárt, és ez a szám 2019-re eléri a 490 milliárd dollárt, ami körülbelül évi 50 százalékos növekedést jelent.

A smart home része lehet a többi között az okostermosztát, az okosvilágítás, az intelligens biztonsági rendszer, de akár még a csatlakoztatott kávétartó is.

Most már beszélgethet a lakással…

Az ABB vállalat hangvezérléssel teszi még okosabbá az otthonautomatizálási rendszerét. Az új „free@home” megoldást a múlt héten tartott berlini IFA elektronikai kiállításon mutatták be. 

A felhasználók a szobák és a terek megnevezése szerint programozhatják a rendszert. Azt is be lehet állítani, hogy a program a kiadott utasítás végrehajtását hangüzenetben visszaigazolja. Tehát a „redőnyöket leengedni a nappaliban” utasításra a válasz: „a nappaliban minden redőny leengedve”. 

… és kérdezhet is

Ha a tulajdonos nem biztos a beállításokban, akkor kérdéseket is feltehet. Például: „Tamás szobájában le van kapcsolva a lámpa?”, és a rendszer válaszolni fog a kérdésre. 

Az ABB egy hibrid beszédfelismerő megoldást épített be, amely a nyelvtani alapú beszédfelismerést statisztikai beszédfelismerő modellel ötvözi. A rendszernél a természetes beszédalapú és parancsalapú utasítás is lehetséges.  

Nincs mese, a lakása mindent tudni fog Önről

Nincs szüksége semmilyen betanításra, mivel a modell a programozott szavak (az emeletek, a szobák és a vezérelt funkció elnevezései) segítségével tud alkalmazkodni. Ha az utasítás nem elég teljes körű, akkor kiegészítő információkat kér a felhasználótól. 

További fejlesztésnek számít a „Műveletek” menü, amely különböző folyamatok kombinálását teszi lehetővé az eseményvezérelt logika segítségével. Ha például a szobahőmérséklet túllépi a 25 fokot, akkor beállítható a redőnyök automatikus leengedése. Vagy az a funkció is kiválasztható, hogy a mozgásérzékelők e-mailben vagy okostelefonon küldjenek értesítéseket a fontosabb észlelésekről.