Beváltak a vasúti testkamerák

Beváltak a vasúti testkamerák

Beváltak a vasúti testkamerák

biztonság

2 perc

A MÁV-START a már meglévő 108 mellé további 66 darab új testkamerát telepített az eddigieken túl új helyszínekre is: a Keleti pályaudvarra, Komáromba, Miskolcra, Sátoraljaújhelyre, valamint Füzesabonyba, Záhonyba, Szegedre és Tapolcára.

A tapasztalatok szerint a jegyvizsgálók bántalmazásának megelőzésében nagyon hatékony eszköz a testkamera alkalmazása. Az utóbbi években a vasúttársaság intézkedéseinek köszönhetően csökkent a súlyos konfliktusok száma a vonatokon.

2018-ban 123, 2019-ben 70, idén pedig eddig 62 esetben bántalmaztak jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben. Utóbbiak közül 36 tettlegesség, 23 tettleges becsületsértés, 3 pedig verbális agresszió volt a kollégák személyét közvetlenül vagy közvetetten veszélyeztető esemény. Nyolc napon túl gyógyuló sérülés egyszer történt.

Az elkövetők 71 százaléka menetjegy nélkül, illetve érvénytelen vagy átruházott jeggyel kívánt utazni, vagy ittas volt. 2020-ban a három leginkább érintett vasútvonal a Budapest-Cegléd-Szolnok (100a) és a Budapest-Göd-Vác-Szob (70-es), valamint a Budapest-Újszász-Szolnok (120a) vonal volt.

A hasonló esetek megelőzése érdekben 2020-ban csaknem 126 ezer órában kísérték a vonatokat biztonsági személyzettel a vasútőrök, továbbá 3500 órában együttműködési megállapodás alapján polgárőrök is.

A közfeladatot ellátó munkavállalók a szolgálati mobiltelefonjukon minden olyan esetben rendőri segítséget kérhetnek, amikor úgy érzik, a nem együttműködő utasok miatt ők vagy a vonaton tartózkodók veszélyben lehetnek.

Most már kötelező a kamera viselése

Az incidensek elkerülésének érdekében a korábbi önkéntes gyakorlattól eltérően augusztus 31-e óta a jegyvizsgálók számára kötelező a testkamera használata a kijelölt vonatokon.

Ezek a Budapest-Esztergom, a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, valamint a Budapest-Göd-Vác-Szob, a Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalak.

A viselhető kamerát 2019. szeptember 1-étől alkalmazza a MÁV-START, és a jövőben további készülékek beszerzését tervezik.