A jövőben az ujjlenyomatunkkal is fizethetünk

A jövőben az ujjlenyomatunkkal is fizethetünk

A jövőben az ujjlenyomatunkkal is fizethetünk

biztonság

1 perc

A biometrikus azonosítók fokozatosan átvehetik a jelszavas védelem szerepét. A Synaptics nemrég mutatta be új, Match-in-Sensor technológián alapuló eszközét, amely szerintük a világ első önálló ujjlenyomat-azonosítója címet is megkaphatná.

Az ujjlenyomat-olvasás már nemcsak a krimikben számít kulcstényezőnek, elég csak az iPhone 5 Touch ID-jára gondolni, valamint a Samsung és a HTC is előrukkolt már hasonló azonosítási módszerrel. Az ilyen típusú megoldások célja a korábbi fejlesztésekhez hasonlóan a magasabb védelmi szint garantálása. A kockázatok viszont megmaradtak, sőt növekedtek. A fogadó készüléken oda-vissza vándorló adatok komoly támadási felületet adnak a hackereknek és a különféle rosszindulatú programoknak, pénzügyi tranzakciók esetén pedig még magasabb a rizikó – összegzi a Synaptics.

A vállalat szerint az azonosítási folyamatnak a fogadó eszköztől (a felhasználó telefonjától vagy számítógépétől) történő elkülönítésével a biztonság új szintje érhető el. Az úgynevezett egylapkás (system on chip) rendszer ebben az esetben azt jelenti, hogy egyetlen, beépített szenzoros mikroprocesszor önmagában képes olyan funkciók elvégzésére, mint az ujjlenyomat leképezése, a minta tárolása és a biometrikus adatok összehasonlítása.

A cég szerint más hasonló eszközök azért tekinthetőek kevésbé biztonságosnak, mert azoknál a kapcsolódó adatokat olyan rendszerben gyűjtik, amelyekhez könnyebben hozzáférhetnek az adathalászok. Márpedig egyre többen használják a jelszó nélküli, ujjlenyomat-leolvasáson alapuló bejelentkezést, és egyre több olyan laptop, mobilkészülék van a piacon, amelyek képesek a speciális azonosításra.  

Forrás: Gizmag / VentureBeat