Szoftverrobotok csökkenthetik a súlyos munkaerőhiányt

Kapcsolódó cikkek

Szoftverrobotok csökkenthetik a súlyos munkaerőhiányt

Szoftverrobotok csökkenthetik a súlyos munkaerőhiányt

big data

2 perc

35-40-szeresére bővülhet tíz év alatt ez a piac.

A koronavírus-járvány lecsengésével szinte az összes szektorban rendkívül pozitívak a kilátások, ugyanakkor a cégek életét napjainkban a munkaerőhiány nehezíti meg. Ma már viszont sok olyan pozíció létezik, ami nagyon egyszerűen kiváltható szoftverrobotok alkalmazásával.

A Mortoff üzletfejlesztési vezetője arról beszélt, hogy a technológia különböző applikációk használatában, fájlok konvertálásában, adatfeldolgozásban és komplex riportok generálásában is a vállalatok hasznára válhat úgy, hogy a már meglévő munkatársakkal kreatívabb feladatokat tudnak végeztetni.

A világjárvány tavaly év eleji kirobbanása óta rengetegen képezték át magukat, ami miatt bizonyos, most újrainduló szegmensekben űr keletkezett, míg más területeken már évek óta jellemző, hogy nem találni képzett szakembereket egy-egy állásra. Ugyan a piaci kilátások pozitívak, a legnagyobb kihívást a munkaerőhiány jelenti ma Magyarországon a cégeknek.

Szőnyi András elmondta: bár évek óta mindenhonnan azt hallani, hogy a robotok idővel elveszik majd a munkánkat, most épp azt tapasztalhatjuk meg, hogy a cégek segítségére tudnak lenni.

„Pánikkeltés csupán, hogy a robotok miatt nem lesz majd hol dolgozniuk az embereknek néhány éven belül. Éppen ellenkezőleg: a szoftverrobotok az ismétlődő, monoton, de a hibákat nem tűrő folyamatokat automatizálják, így a felszabaduló munkatársakat sokkal nagyobb kreativitást igénylő feladatokra lehet alkalmazni. Ez nemcsak költséghatékony, de gyakorlatilag két legyet üthetünk vele egy csapásra” – magyarázta a szakértő.

Példaként említette, hogy amikor a lyoni takácsok megkapták az első szövőgépeket, tiltakozásul a folyóba dobálták őket, holott az eszközöknek köszönhetően nőtt a kereslet, és nem lett kevesebb munkájuk ezek miatt. Valami hasonló zajlik most is, csak modernebb kivitelben.

Rengeteg helyen bevethetők a robotprogramok

Becslések szerint ez a szegmens az elkövetkező egy évtizedben 35-40-szeresére fog nőni, hiszen egyre több vállalat ismeri fel a technológiában rejlő lehetőségeket.

„A gyárakban már ma is robotok pakolnak A pontból B-be mindent, de ugyanez kivitelezhető az adatok területén is. Tipikus robotfeladat az IT-integráció, a különböző applikációk használata, a fájlok konvertálása, az adatfeldolgozás, -tisztítás, -validálás és hibaazonosítás, a webes adatgyűjtés és elemzés, valamint a komplex riportok generálása is” – sorolta Szőnyi András.

Ebből fakadóan a szoftverrobotok az összes ágazatban pluszt tudnak adni, hiszen könyvelése mindenkinek van, a kimenő és a bejövő számlákat mindenhol rendszerezni kell, de a HR területén a beléptetéshez és a kiléptetéshez is jól funkcionál.

Ezeknek a fejlesztéseknek az ismertsége a hétköznapokban még nem nagy, de a technológia a nagyvállalatoknál egyre népszerűbb, és mivel a digitalizáció – a járványnak is köszönhetően – robbanásszerűen fejlődik, a közeljövőben várhatóan egyre több cégnél lehet majd ezzel találkozni.

A Mortoff az UiPath nevű platformjára fejleszti a szoftverrobotokat, melyek igény esetén öntanulóvá is tudnak válni.