Idén először adták át az ICT Global által alapított „ICT Global Enterprise Award” elismerést.
A mesterséges intelligencia alapú chatbot tavaly november óta nyilvános felülete rendkívüli gyorsasággal vált népszerűvé.
A fiatal munkavállalók egészen más igényeket táplálnak leendő munkaadójuk felé, mint amit a cégek HR-osztályai 5-10 évvel ezelőtt gondoltak.
A minőségellenőrzés, a folyamatfelügyelet és a prediktív karbantartás során hasznosíthatók a konzorciumban történt fejlesztések.
Megéri figyelembe venni a keresőoptimalizálás szabályait a tartalomgyártás során.
Jó példa erre a Mozgásklinika koncepciója, a Mozgáspiramis, amely akár szabadalommá is válhat a közeli jövőben.
A papíralapú feldolgozáshoz képest akár 60-80 százalékkal is csökkentheti a költségeket egy új MI által vezérelt számlafeldolgozó rendszer.
A Komondor rendszer számítási teljesítménye 5 petaflops, ami 50 ezer laptop kapacitásának felel meg.
A virtuális szerver, azaz VPS nagy teljesítményű szerveren működő önálló egységekből, szerverekből áll.
Már készül az MI szabályozására egy uniós rendelet, amiben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is komoly szerepet vállal majd.
Az „állati” megfigyelő rendszer emberi beavatkozás nélkül végzi a felügyeletet.
Egyre több újítással lehet találkozni a pénzügyi, egészségügyi vagy diagnosztikai területen, de kiemelhető a távközlés és az autonóm közlekedés is.
Az új módszer a Newton-elmosás nevet kapta.
A jövő technológiái alapjaiban változtatják majd meg életünket, gondolkodásunkat és gazdaságunkat.
Az SZTE 1,2 milliárd forintos támogatást nyert el a „Smart rendszerek” projekt megvalósítására.
Az IMF tanulmánya szerint a hazai ipar 70 százalékban a high-tech szektorba tartozik – emelte ki az innovációs és technológiai miniszter.
A népszerű szegmensek közé tartozhatnak a chatbotok, a képfelismerés és a kockázatelemzés is.
A digitális technológiák terjedése az életünk minden területét radikálisan átalakítja.
Fókuszban az önkiszolgálás és a célzott automatizálásra alapozott működési-szolgáltatási modell.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!