A gépek döntenek majd helyettünk?

A gépek döntenek majd helyettünk?

A gépek döntenek majd helyettünk?

big data

3 perc

2020-ig az összekapcsolt gépek hálózata olyan szinten lesz, amiről most még csak álmodunk – utalt az M2M-ben rejlő lehetőségekre Jeffrey O. Smith, a Numerex igazgatósági tagja.

Az atlantai cég a vezeték nélküli szolgáltatások egyik vezető vállalata az Egyesült Államokban, és évek óta az M2M-iparágban „utazik”.   

De mit is tud az M2M?

A machine-to-machine kifejezésből ered, amely lehet, hogy meglepő, de már több mint húsz éve létező fogalom. Lényege, hogy a gépek emberi irányítás nélkül kommunikáljanak. A felfutást segítheti, hogy a berendezések egyszerre csak kis mennyiségben cserélnek adatokat. Magyarországon egyelőre még kevesen ismerik ezt a megoldást, de az iparágban rejlő lehetőségeket jól jelzi, hogy egyre több világcég hoz létre külön részleget – kizárólag erre a területre.

Okos, okosabb, még okosabb

Jeffrey O. Smith már 10 éve utalt arra, hogy közeleg az az idő, amikor az elektronikai rendszerek a virtuális világban is követhetők lesznek. Ez a korábban sci-fibe illő technológia részben az életünk részévé vált, de az M2M további jelentős előrelépést hozhat. Szerinte akkor lesz itt az igazi áttörés, amikor a technológia már láthatatlanul épül be a mindennapokba. Smith úgy jósolja, ez 2020-ra várható.   

Milyen lesz, ha a gépek súgnak nekünk?

Például az autók már jelenteni fogják, hogy mennyi üzemanyagot használtunk el. A hűtőszekrények maguktól kinyílnak, ha a beépített lépésszámláló úgy érzékeli, hogy ennünk kell. Az orvosok pedig már azelőtt tudni fogják, hogy valamelyik szervünk megbetegedhet, amikor mi még nem érzékeljük a bajt.

Smith szerint 2020-ra szinte minden területre betörnek az elektronikus érzékelők. Szenzorokat építenek be a cipőkbe, a pacemakerekbe, a gyógyszeradagolókba, de ott lesz az M2M-technológia a pénztárcákban, a szemüvegekben, az órákban, a kutyanyakörvekben és még a szeméttárolókban is. Sőt, a hidak, a családi házak és az irodák sem maradnak ki…

Az M2M-eszközök hatása és azok magas szintű anonim kommunikációja fontosabbá válik majd, mint a tízszer nagyobb számban jelen lévő hordozható elektronikai eszközök jelentősége – jósolja a szakértő.

A biztonság itt is sarokpont

Természetesen joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha a gépeket még jobban összekötik, vagy ha előfizet egy M2M-chipre, akkor mennyire garantált a teljes adatbiztonság – például hálózati hiba esetén? A Numerex szakembere szerint az M2M-nél is a biztonsági rendszerek továbbfejlesztése hozhatja el a következő nagy ugrást.  

Forrás: M2M Now / M2M World News