Ráhajt az önvezetésre a Toyota

Kapcsolódó cikkek

Ráhajt az önvezetésre a Toyota

Ráhajt az önvezetésre a Toyota

autó

2 perc

Április végén jelentette be a japán autógyártó leányvállalata, hogy 550 millió dollárért megvásárolja a Lyft Level 5 néven futó önvezető divízióját.

Az akvizíció az első látványos lépés a januárban létrehozott Woven Planet leánycégnél. A megállapodás egy álomcsapatba hozza össze a két társaság mintegy 1200 kutatóját és szoftvermérnökét. A Toyota ezenkívül a startup rendszerét és flottainformációit is használja majd az autónom fejlesztésekhez.

Az egyezség szerint az utazásmegosztó cég első körben 200 millió dollárhoz jut, a fennmaradó összeget pedig a rákövetkező öt évben kapja meg. Az ügylet mindössze néhány hónappal azután realizálódott, hogy a versenytárs Uber az Aurora Innovation cégnek adta el önvezető üzletágát.

Nagy tervek születtek

Az autómegosztó cégek bízva a sofőr nélküli technológia elterjedésében, az elmúlt időszakban dollármilliókat öltek a kutatás-fejlesztésbe és a tesztelésbe, valamint a technológiai lehetőségek magasztalásába a szektor forradalmasítása érdekében. Ezt erősíti meg, hogy mindössze két hónappal ezelőtt, a tavalyi utolsó negyedévi eredmények bejelentésekor a kaliforniai cég társalapítója és elnöke még optimistán nyilatkozott a továbbiakról.

John Zimmer szerint az önvezető járművek elengedhetetlen részét képezik a vállalat jövőképének, és hozzájárulnak a hosszú távú növekedéséhez, hiszen a tervek szerint helyet kapnak saját autómegosztó flottájukban is. Az üzlet megkötése előtt nem sokkal számolt be róla a Lyft és a Motional, hogy 2023-ig néhány kiválasztott városban elindítják robotaxi-hálózatukat.

A vártnál többe kerülhet

A cégeladás bejelentésben a startup már arról beszélt, hogy az új helyzet segíti hosszú távú terveiket. Ebben számítanak a már nemcsak a hagyományos gépkocsikban gondolkodó japán vállalat szakértelmére is, vagyis feladják azt a célkitűzést, hogy házon belül fejlesszék tökéletesre a minél magasabb fokú autonóm vezetést.

A Woven Planet részeként kihasználhatják a magas szintű autógyártási technológiát és az üzletág számottevő erőforrásait, miközben továbbra is egy startup energiájával és sebességével haladhatnak – összegezte közleményében Luc Vincent, a Lyft autonóm technológiáért felelős alelnöke.

Más, a kínálatukat szélesíteni akaró autógyártókhoz hasonlóan a Toyota is nagy tervekkel készült a jövőre. 2020 elején számoltak be a teljes mértékben csatlakoztatott, a jövő városa jelzővel illetett Woven city tervéről. A Fuji lábánál 70 hektáron elterülő kísérleti település a vállalat munkavállalónak és azok családjainak adna otthont, de a bejelentés és az idén februári első kapavágás közötti egy évben alig lehetett valamit hallani a projektről.

A japán gyártó a sofőr nélküli technológiával foglalkozó Woven Planetet kutatórészlege kiterjesztésének tekinti, és segítségével tervezi átformálni azt, ahogy az emberek élnek, dolgoznak és mozognak az önvezetés, a robotika vagy az okosvárosok innovációnak világában.

A Lyft azonban túlságosan sokat fektethetett be a kutatási területbe; a tavalyi utolsó negyedévben 458,2 millió dolláros nettó veszteséget könyveltek el. A versenytárs Uberhez hasonlóan úgy tűnik, azóta is keresik a lehetőségeket, amelyekkel növelhetnék jövedelmezőségüket.