Ausztráliában is rajtot vesznek az önvezető autók

Ausztráliában is rajtot vesznek az önvezető autók

Ausztráliában is rajtot vesznek az önvezető autók

autó

2 perc

A Lexus az autógyártók közül elsőként csatlakozott az autonóm mobilitási programot útjára indító konzorciumhoz. A vállalat két RX 450h öntöltő hibrid szabadidőjárművet bocsátott annak a társulásnak a rendelkezésére, amelyek a járművek közötti (V2V) , illetve a járművek és az infrastruktúra közötti (V2I) kétirányú információáramlás technológiai lehetőségeit, illetve felhasználási területeit kutatja.

Az ausztrál integrált multimodális ökoszisztéma (Australian Integrated Multimodal EcoSystem – AIMES) nevű társulásban gyakorlatilag a teljes ausztrál kormányzati, akadémiai és gazdasági élet képviselteti magát. Ötven minisztérium, oktatási intézmény, valamint technológiai és szállítmányozási vállalat dolgozik szoros együttműködésben, hogy megteremtsék a V2V és a V2I – vagyis együttesen a V2X – technológiák megfelelő tesztkörnyezetét, és ezzel útjára bocsássák a kontinensnyi ország autonóm mobilitási programját.

A Melbourne-i Egyetem vezetésével működő konzorcium különleges rövidtávú kommunikációs eszközökkel és rádiótelefon-hálózati technológiákkal szerelte fel a prémium szabadidőjárműveket, amelyek a Carlton egyetemi városrésznek kifejezetten erre a célra kijelölt területén fognak közlekedni.

Az itt található közlekedési jelzőlámpákat, kötött pályás közösségi közlekedési eszközöket, valamint mentő- és tűzoltóautókat speciális kétirányú kommunikációs berendezéssel szerelték fel, így ezek képesek folyamatosan „beszélgetni” a Lexus-modellekkel.

  • A kísérleti járművek például azonnal tudomást szereznek arról, ha egy gyalogos megnyomja a zebránál a gombot, jelezve átkelési szándékát;
  • riasztja őket a villamos, ha túlságosan közel fordulnak be elé,
  • illetve a rendszer figyelmezteti a vezetőt a megkülönböztető jelzéseiket használva közeledő járművekre.
  • Ugyanígy „szólhat” a felhasználónak a gépkocsi, ha rossz irányból hajtott be egy egyirányú utcába, vagy ha rossz felhajtón próbál rákanyarodni az autópályára.

A technológia nemcsak biztonságosabbá, de takarékosabbá és tisztább üzeművé is teheti a közlekedést, hiszen a jelzőlámpához közeledő jármű sebessége ismeretében el tudja dönteni, hogy képes lesz-e még áthaladni a szabad jelzésen, és ha nem, automatikus gázelvétellel előzheti meg a felesleges energiafelhasználást.

Noha a Lexus Ausztráliában most először vesz részt ilyen kísérletben, a világ más pontjain több éves tapasztalatra tett szert hasonló megoldásokkal. Japánban 2015 óta folytatnak hasonló, sikeres kísérleteket, az Egyesült Államokban pedig 2018-ban hirdették meg a V2X kommunikációs technológiák tesztprogramját. A cég egy komplett várost is felépített az önvezető járművek technológiájának tesztelése és fejlesztése céljára, valamint kiterjedt kutatásokat folytat az autonóm mobilitás fiziológiai és pszichológiai vonzataival kapcsolatban.

„A járművek és a környezetük között megvalósuló információáramlás elengedhetetlen ahhoz, hogy létrehozhassuk a közlekedés összes résztvevőjét magában foglaló, összefüggő ökoszisztémát, amely mindenkit időben, előre képes figyelmeztetni a fenyegető veszélyre. A technológia alkalmazásával csökkenthető az olyan, potenciális vészhelyzetek előfordulásának aránya, mint a piros jelzésen való áthajtás, a villamos nyomvonalának keresztezése vagy az autók elé takarásból kilépő gyalogosok. A Lexus számára kulcsfontosságúak az innovatív technológiák és azok újszerű felhasználása, és feltett szándékunk, hogy ezeket a közlekedés biztonságosabbá tételére fordítsuk” – emelte ki a konzorcium vezetője.