A versenypályákat is meghódítanák az önvezető autók

A versenypályákat is meghódítanák az önvezető autók

A versenypályákat is meghódítanák az önvezető autók

autó

4 perc

A sofőr nélküli közlekedés minden bizonnyal alapjaiban átalakítja a hétköznapi ingázást, de nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, mekkora változást hozhat a technológia az autóversenyzés számára.

Az önvezető gépkocsik fejlesztői általában sokkal nagyobb szabadságot kaphatnak, mint a hagyományos modellek tervezői: el lehet hagyni a volánt, foroghatnak a székek, hiszen a sofőröknek vezetniük sem kell, de még az sem feltétlenül szükséges, hogy az utat nézzék. Ezek mellett a Roborace tervezői bemutatták, hogy milyen lenne az a világ, amikor már az emberi tényezőt teljesen kihagynák az autóversenyzésből is.

A projekt lényege, hogy a Formula 1-hez hasonló száguldó cirkuszt teljesen autonóm modellek népesítsék be. Így maguk a járművek teljesen áramvonalasak lehetnek, a kerekeket terelőlapok mögé rejtették, pilótafülkének pedig nyomát sem találni.

A héten megrendezett barcelonai Mobile World Congressen bemutatott darab tervezője igen szép önéletrajzzal jelentkezhetett a feladatra: Daniel Simon azon túl, hogy a Volkswagennel, az Audival, a Bentley-vel és a Bugattival is dolgozott együtt, olyan híres filmek járműveit is tervezte, mint például a Prometheus, az Amerika Kapitány vagy a Tron: Örökség.

Az újonnan bemutatott darab meghajtásáról keveset lehet tudni azon túl, hogy biztosan elektromos lesz. Méreteit tekintve a jármű valamivel kisebb, mint Formula 1-es társai, szenzorokat tekintve pedig öt LIDAR-érzékelővel, két radarral és hat kamerával van felszerelve. Az önvezető egység „agyát” az Nvidia tervezte, és a cég Drive PX2 mesterséges intelligencia chipjét építették be.

Felturbózott akadályverseny

A Roborace a tervek szerint egyszer majd nagy nemzetközi verseny lehet, ahol különböző önvezető modellek fejlesztői indíthatják egymás ellen járműveiket. Egyelőre ebbe az irányba elindulva a Formula E (amelyben csak teljesen elektromos meghajtású versenyautók vesznek részt) keretein belül kezdenek versenyezni.

Az első ilyen alkalommal egy nagyobb verseny előtt két önvezető kocsi állt ki egymás ellen. Ezek a fenti videóban is látható fejlesztői változatok voltak csak, és még rendelkeztek pilótafülkével, de abban nem ült senki. A nem éppen hétköznapi összecsapás során azonban egy kutya szaladt a pályára, az egyik járgány pedig megpróbálta kikerülni a nem várt akadályt, de a falnak csapódott és összetört.

A fejlesztőknek mindez új ötleteket is adott, és a jövőben elképzelhető, hogy nem csak egyszerűen a sebesség fog számítani az automatizált kocsik versenyein. A pályát ugyanis tele lehet szórni akadályokkal is, így jobban tesztelhetővé válnak a sofőr nélküli technológiát biztosító szoftverek.

A tervek szerint a tényleges versenyeken majd a csapatok mind kapnak egyet-egyet a most bemutatott új járműből, a szoftveres hátteret azonban teljes egészében nekik kell biztosítani. Így a megmérettetés során olyan új megoldásokra is fény derülhet, melyek később eljuthatnak a hétköznapi közlekedésbe is.

Forrás: Wired