Utazáskor is számíthatunk az okostelefonunkra

Utazáskor is számíthatunk az okostelefonunkra

Utazáskor is számíthatunk az okostelefonunkra

szórakozás

2 perc

Ma már hazánkban is többségében vannak az okostelefont használók a mobilelőfizetők között, számuk eléri a 3,3 millió főt.

Háromnegyedük soha nem kapcsolja ki készülékét, tízből kilencen pedig legalább alkalmanként szoktak mobilalkalmazásokat letölteni telefonjukra. Legnépszerűbb applikáció a térkép, a navigáció, ezt követi a kommunikáció és a játék, majd a közösségi média – legalábbis ez derült ki az eNet legutóbbi felméréséből.  A CIB Bank szakértői számukra állították össze azoknak az alkalmazásoknak a listáját, amelyek jó útitársak lehetnek a nyaralás idején is.

Navigáció okosan

Utazáskor az első és legfontosabb, hogy odataláljunk tervezett úti célunkhoz. A Google Maps megrajzolja az ideális útvonalunkat, és már csak követni kell az utasításait ahhoz, hogy rendben megérkezzünk. Ugyan régóta tudjuk, hogy minden út Rómába vezet, de hogy melyiken érdemes elindulni, az meglehetősen forgalomfüggő. A Waze alkalmazás segítségével autóstársainktól első kézből kapjuk az információkat, hogy melyik úton folyamatos a forgalom, és hol futhatunk bele dugóba. Felhasználóként nemcsak használhatjuk a mások által küldött jelzéseket, mi magunk is tehetünk azért, hogy másoknak is megspóroljunk némi bosszúságot.

Online szállásfoglalás és útikönyv

Belföldön a szallas.hu, külföldön például a booking.com applikációja segíthet megtalálni a nekünk való hotelt, panziót vagy éppen hostelt, de ha szívesebben alszunk helybeliektől bérelhető lakásban, akkor számos lehetőséget találhatunk az airbnb applikációjának segítségével is.

Digitális útikönyvként pedig a folyamatosan frissülő Tripadvisor is segíthet, amelynek a felületén más utazók élményeiből (jókból és rosszakból) okulhatunk, megtudhatjuk a jellemző árakat, a nyitva tartást és még sok más praktikus információt, de megoszthatjuk saját tapasztalatainkat is.

Okosan a pénzügyekkel is

A CIB Bank mobilalkalmazásával a legszükségesebb, leggyakrabban használt banki funkciókat bárhol, bármikor elérhetjük mobiltelefonunk segítségével, ráadásul a tranzakciós díjak lényegesen kedvezőbbek, mint a bankfiókokban vagy a telefonos ügyfélszolgálaton. Hasznos lehet, hogy bármikor megemelhetjük napi költési limitünket, ha esetleg nagyobb összeget szeretnénk költeni, vagy például az autóbérléshez biztonsági letétre van szükség, de jól jöhet az is, hogy az utazás során az appban minden tranzakció nyomon követhető. Külföldön hasznos funkció az alkalmazásban elérhető devizaváltó is, de a legközelebbi számunkra megfelelő ATM megtalálásában is segít az applikáció.