Új kihívó a minidrónok piacán

Új kihívó a minidrónok piacán

Új kihívó a minidrónok piacán

szórakozás

5 perc

A piacvezető DJI ezúttal követi a drónok terén tapasztalható trendet, és egy korábbi eszközeinél is apróbb modellel rukkolt elő, mely ettől függetlenül ugyanúgy a cégtől elvárható minőséget hozza.

A mobiltelefonok korai időszakában a legfontosabb szempont az volt, hogy minél kisebbek és könnyebben hordozhatóak legyenek, majd az okostelefonok elterjedésével a kijelző mérete lett a fontosabb. A drónokat még csak „most” kezdtük el használni, az eszköz evolúciója így csak az első lépésnél tart: az a lényeg, hogy a vásárlók drónja minél kisebb legyen, azonban minőségben ugyanazt a színvonalat hozza.

A DJI Phantom 4 tavaly márciusban, vagyis csupán bő egy éve jelent meg. Hat hónappal később dobták piacra a Mavic Pro eszközt, amely körülbelül fele akkora volt méretben és súlyban is, mint elődje. Nyolc hónappal ezután jelent meg a cég legfrissebb modellje, a 499 dollárért elérhető Spark, amely immár a Mavic-hoz mérve is csak feleakkora. Ha ez így fog haladni, akkor a DJI karácsonyra eléri, hogy egy gyufásdoboz nagyságú kütyübe zsúfoljon bele mindent, ami egy jó drónhoz kell: a szenzorokat, a stabilizátorokat és a kamerát – írta a The Verge.

A minimalizálás jegyében a DJI-nek lejjebb kellett adnia a teljesítményhez fűződő elvárásaiból. Például a Mavic-et még jobb repülési funkciókkal és majdnem olyan jó kamerastabilizátorral és gyorsasággal látták el, mint nagyobb elődjét. A Spark a gyártó első olyan terméke, amely kisebb hatótávolságot és alacsonyabb képminőséget biztosít, így kivitelezhető a méret és egyúttal az ár csökkentése.

Villámgyors indulás

Bár a cégnek néhány dologról le kellett mondania, egyvalamiben biztosan a Spark a legerősebb a piacon kapható társai közül: ez indul a legkönnyebben. Összesen tíz másodperc kell ahhoz, hogy a felhasználó kivegye a zsebéből, bekapcsolja és a tenyerére fektetve elindítsa. Ehhez csak fel kell emelnie a kezét, és a mozdulat hatására a drón repülni kezd. Ezután körülbelül hatméteres távolságból tud képeket készíteni. 

Kicsi a drón, de erős

Találni persze a piacon más, tenyérből indítható minirepülőket is: ilyen például a Hover Camera, amely ugyanannyiba kerül, mint a Spark, azonban csak nyolc percig bírja az aksija. Ráadásul a szeles idővel sem tud megküzdeni a szerkezet, és bár a fejlesztők azt ígérik, hogy könnyen megtalálja az embereket, a tapasztalatok szerint ez mégis nehezen megy neki. Egy másik, a Dobby pedig csak kilenc percig repül, és egyáltalán nem kerüli ki az akadályokat. 

A Spark összességében azok számára lehet jó választás, akik szeretnék megtenni a kezdő lépést a drónreptetésben. Az eszköz könnyen hordozható, egyszerű a kezelése, belső terekben, de kültéren is biztonságos a használata, mindemellett az ára is relatíve alacsony.