Okostelefonok vs. számítógépek – Ma már így netezünk

Okostelefonok vs. számítógépek – Ma már így netezünk

Okostelefonok vs. számítógépek – Ma már így netezünk

szórakozás

2 perc

Gyakrabban töltünk le szoftvereket a mobilunkra, mint a számítógépünkre, a chat programokhoz is inkább a telefont vesszük elő, ahogy térképeket is leginkább azon böngészünk – derül ki a Samsung Techonomic Index 2015 kutatásából.

Nagyjából ugyanannyian használják a Facebookot mobilon, mint laptopon vagy PC-n, a pénzügyeket és vásárlásokat azonban továbbra is szívesebben intézik a felhasználók a számítógépükön. Bár Magyarországon is rendkívül népszerűek az okosalkalmazások, a telefonok leggyakrabban használt funkciója a telefonálás után továbbra is az SMS-küldés, amelyre a válaszadók 80 százaléka használja a készülékét.

A mai telefonok és tabletek a pár évvel ezelőtti laptopok kapacitásával vetekszenek, tehát komplett számítógépeket hordunk a zsebünkben. Az egyre nagyobb kijelzők, a felhasználói felület folyamatos optimalizálása és a villámgyors mobilinternet mind abba az irányba mutat, hogy a mobileszközök minél több területen vegyék át a PC-k szerepét a mindennapokban. Van olyan terület, ahol ez már megtörtént, van ahol még várat magára – összegzi a Samsung Electronics.

Kutatás számokban

  • A válaszadók 63%-a használ előre nem telepített applikációkat a mobilján, míg a laptopján vagy PC-jén mindössze 33%-uk. 
  • Képek és videók készítésében ugyan nem a számítógépekkel kell felvenni a versenyt, viszont a fotókat már egyértelműen szívesebben nézegetjük vagy osztjuk meg a mobileszközökön (63%), a számítógépeknél ez az arány csupán 39%.
  • A megkérdezettek kicsivel több mint harmada szokott az okostelefonján tranzakciókat indítani, ami ugyan jelentős arány, de még mindig jócskán elmarad a „hagyományos” online bankolást választók arányától (72%). 
  • A másik leggyakoribb internetes pénzmozgással járó tevékenység az internetes vásárlás, ahol egyelőre szintén a PC-ket választják többen (59%) az okostelefonnal szemben (28%).

Elárasztanak bennünket az okoseszközök

„A Dolgok Internete (Internet of Things – IoT) napról napra jobban beférkőzik a mindennapokba, vagyis az eszközeink egyre többet kommunikálnak annak érdekében, hogy még kényelmesebb legyen az életünk. A mobilkészülékek már most a tartalomfogyasztás, az információszerzés és a szórakozás legfontosabb eszközévé nőtték ki magukat, és szerepük a jövőben még fontosabb lesz. 

Az érintésalapú fizetés és a mobilon történő ügyintézés csak a következő lépés, de pár éven belül épp olyan elterjedt lesz, hogy a telefonon keresztül felügyeljük az autónkat, a házunkat, a klímaberendezést és a háztartási eszközöket, mint ahogy ma az emailjeinket ellenőrizzük” – mondta Nyilas Orsolya, a Samsung vállalati kommunikációs vezetője.