Idén érkezik az első hajlított okostelefon?

Idén érkezik az első hajlított okostelefon?

Idén érkezik az első hajlított okostelefon?

szórakozás

3 perc

A napokban egy kínai startup bejelentette, hogy még idén piacra dob egy teljesen hajlítható, csuklóra tekerhető mobilt.

A bejelentés fontosságát mutatja, hogy a hajlítható képernyő már évek óta foglalkoztatja a gyártókat. A folyamatban lévő fejlesztések közül érdemes talán a Samsungot kiemelni, a vállalat már 2013-ban bemutatta terveit.

Rugalmas verseny

Az akkori CES szórakoztatóelektronikai expón, Las Vegasban a dél-koreai gyártó egy prototípust mutatott be, amely egy nagyobb, az elektronikai műszereket tartalmazó dobozra erősített szinte papírvékony, hajlékony kijelzőt jelentett. A prezentációban élőben indították el rajta a videolejátszást, és eközben a képet akár fel is lehetett tekerni.

Ugyanebben az évben kezdték el bevezetni Edge modelljeiket, amelyek enyhén görbített, a telefon szélére is felfutó képernyővel rendelkeznek. Erre az alkalomra készítettek egy jövőbe mutató reklámot is, amelyben egy félbehajtható okostelefont mutattak be. A készüléket a tulajdonosa kettéhajtotta, így egy sokkal nagyobb, tablet méretű készüléket látott maga előtt.

Két évvel ezt követően, 2015 novemberében állt elő az amerikai Polyera a Wove prototípusával, amelyről mi is beszámoltunk az M2M Zónán. Ez már sokkal közelebb áll a funkcionális termékhez: az E-ink alapú fekete-fehér kijelző már érintést is érzékelt, így valós okosóraként is használható. Ígéreteik szerint már idén nyáron tervezik a piaci kiszállítást.

Vetélytárs Kínából

Hajlékony, napelemes jeladó segíti az IoT-s fejlesztéseket

Ezek után érkezik idén a kínai Moxi, fejlesztőik azt állítják, hogy grafén segítségével hozzák létre a hajlékony kijelzőket, amelyekkel már nemcsak egy szimpla okosórát, hanem egy komplett okostelefont szereltek fel.

Természetesen minden, a grafénhoz kapcsolódó fejlesztést érdemes némi fenntartással kezelni, hiszen ez mintegy varázsszóként működik a technológia világában. A szuperkönnyű, hajlékony és minden korábbinál jobb áramvezető anyag sok mindenre alkalmas lehet, és valószínűleg forradalmasítani fogja a technológiát, de egyelőre nem tiszta az, hogy mit is jelent pontosan az állítás, hogy a készülék „egész képernyője grafénból van”.

A gyártó sajtóközleménye szerint még idén piacra dobják az egyelőre csak fekete-fehér megjelenítéssel rendelkező telefont: a vastagabb fémtestre ráfeszített kijelzőt már bemutatták egy Kínában megrendezett elektronikai vásáron. A bemutató során feltűnően látszott némi akadozás a képernyő működésében, de kétségtelen, hogy hajlik és érzékeli az érintéseket is.

A cég 100 000 darabot szeretne eladni a termékből év végéig, egyelőre csak a kínai piacra készülnek a telefonok. A várható ár nagyjából 760 dollárnak megfelelő kínai jüan lesz, ez kevéssel marad csak el a legújabb iPhone 6S legolcsóbb változatának árától.

Állításuk szerint 2018-ra már ugyanezt a technológiát színes kijelzővel is megvalósíthatják, ez valószínűleg nagyobb teljesítményt is jelent majd a készülékben.

Egyelőre csak sajtófotók és egy prototípus igazolja állításaikat, de valószínűleg ez is elég ahhoz, hogy felpörgesse a nagyobb gyártókkal folytatott versenyt. A Samsung szintén a napokban mutatott be egy videót egy teljesen feltekerhető – de érintésre még nem reagáló – képernyőről, az LG pedig még év elején, az idei CES-en mutatott be egy 46 centiméter képátlójú hajlékony tévét.

Forrás: CNN