Chipet a bőrünk alá? Ezért megéri

Chipet a bőrünk alá? Ezért megéri

Chipet a bőrünk alá? Ezért megéri

szórakozás

4 perc

Az Underskin nevű digitális tetoválás a bejárati ajtók kinyitása, az elektronikus fizetés és az egészséges életmód kialakítása mellett az önkifejezés egészen új útját kínálja a felhasználóknak.

Úgy tűnik, hogy a jövőben nem csupán az okosórák vagy a Google Glass fogják uralni a viselhető kütyük piacát. A gépek közti kommunikációra épülő hordható kiegészítők egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, hiszen a telefonálás és üzenetküldés forradalmasítása mellett számtalan módon hozzájárulnak még az egészséges életmód kialakításához, a sportolás hatékonyabbá tételéhez vagy az alvási szokások feltérképezéséhez. Bár megszokhattuk már, hogy az intelligens eszközöket többnyire a csuklónkon vagy a fülünk mögé rögzítve viseljük, de az új „divatirányzatot” mégis a bőr alá ültetett, digitális tetoválások jelenthetik.

Hová tart a viselhető technológia? >>Ezen a csapásirányon indultak el például a New Deal Design vállalat tervezői is, akik egy UnderSkin névre keresztelt találmánnyal szeretnék elkápráztatni az újdonságokra kiéhezett vásárlóközönséget. Gyakorlatilag egy nyolcszögletű, kis méretű szenzorokkal felszerelt chip lapocskáról van szó. A digitális tetoválást a kézfej bőre alá ültetik be és az emberi test hőjéből nyer energiát a működéshez. Bár a koncepció egyelőre csak papíron létezik, a fejlesztők bíznak benne, hogy a következő öt év során sikerül végleges formába önteni a technológiát.  

Az, hogy a digitális chip segítségével ajtókat lehet kinyitni, elektronikus fizetést lebonyolítani, vagy ellenőrizni az egészségi állapotot, természetesen nem számít valami nagy dobásnak. Ezekre a trükkökre ma már számtalan, jelenleg is piacon lévő termék képes, vagyis ebből a szempontból a különleges tetoválások talán nem jelentenek forradalmi változást. A történet akkor kezd el izgalmassá válni, amikor a chipet a személyiségünk egyfajta digitális kiterjesztéseként képzeljük el. Miután a bőr alá ültetett szenzoros eszköz gyakorlatilag a mindennapjaink részévé válik, így képes adatot gyűjteni életünk minden egyes mozzanatáról és feltérképezni a kapcsolataink jellegét.

Ha például találkozunk valakivel és hivatalos ügyekről tárgyalunk, vagy éppen a barátainkkal beszélgetünk egy jót, akkor a chipek dokumentálják az információt. Jaeha Yoo, a New Deal Design vezető tervezője hangsúlyozta: a tetoválások azt is érzékelik például, ha megfogjuk a feleségünk kezét, kezet rázunk az új üzleti partnerünkkel vagy belecsapunk egy barátunk tenyerébe. Ez jól mutatja, hogy mennyire szorosak magánéleti kapcsolataink, és ezek megváltozására is felhívja a figyelmet. A fejlesztő úgy fogalmazott, hogy a beültetett chipnek hála bárki megteremtheti a saját külön kis „mikrokozmoszát”, és az önkifejezés teljesen új útján indulhat el.

Okoslencsével tartsa kordában a cukorbetegséget >>Mielőtt azonban beindulna a tömeggyártás, a vállalatnak még egy sor akadályon kell magát átrágni. Először is itt van a felhasználói felület kérdése. A már piacon lévő viselhető eszközöket többnyire egy telefonos alkalmazáson vagy képernyőn keresztül lehet beprogramozni. Ez azonban úgymond korlátozhatja a személyes szabadságot, hiszen a fejlesztők éppen azt szeretnék elérni, hogy a fogyasztók az apró kijelzők helyett sokkal inkább az őket körülvevő világra összpontosítsanak. A tervek szerint a chiphez nem tartozik majd egy külön telefonos applikáció, a cég ezért két különböző tetoválásmintát készített el. Az egyiket a kézfej, a másikat pedig a tenyér bőre alá kell beültetni, ez utóbbi egy sokkal „intimebb” felhasználási módot tesz lehetővé. A kaleidoszkópra hasonló mintát személyre szabottan lehetne kialakítani, vagyis a chip világítana, ha megfogjuk valakinek a kezét, vagy ha fizikai rosszullét kerülget.  

A második probléma az infrastruktúrával adódhat. Bár a bőr alá ültetett chipek ma már elég biztonságosak (sokszor nők kapnak ilyet, hogy fel lehessen mérni a születések számát), de még mindig bonyolult a beszerzésük és a beültetésük. A nagy kérdés, hogy vajon a kórházak végzik-e majd az operációkat, ez ugyanis sokakat elbátortalaníthat. Ha tetováló szalonokra bízzák a beültetéseket, akkor pedig könnyen előfordulhatnak baklövések és a fogyasztók nem bíznak majd az új termékben.

Továbbá felmerül még az a sok fejtörést okozó szempont is, hogy vajon ki fogja birtokolni a chip által összegyűjtött nagy mennyiségű adatot. Azt ugyanis biztosan senki nem szeretné, hogy az élete valamennyi részlete és a személyes adatai hackerek, adathalászok vagy a hatóságok kezébe kerüljenek. A cég eddig több megoldási javaslatot is mérlegelt, ezek közül most egy Bitcoinhoz hasonló globális lánc kiépítése tűnik a befutónak. Ez megakadályozhatná, hogy a létrejövő információ egyetlen központi szerv birtokába kerüljön.

A tervezők feje amiatt is főhet, hogy mennyire lesz a termék hosszú életű. Elég csak arra gondolni, hogy az olcsó szenzorok milyen gyorsasággal rajzolták át a formatervezés és a technológia térképét. Jaeha Yoo hangsúlyozta: ha a viselhető eszközök esetében megszokott időkereteket vesszük alapul, akkor itt néhány hét vagy hónap adatainak összegyűjtéséről van szó. Ha viszont egy technikai kütyüt valakinek a bőre alá ültetnek, akkor annak évtizedekig is hasznosnak kell lennie, hiszen nem lehet úgy lecserélni, mint egy megunt mobilt vagy okosórát.

Forrás: Wired