Az alternatív valóság és gamification a jövő munkahelyein

Kapcsolódó cikkek

Az alternatív valóság és gamification a jövő munkahelyein

Az alternatív valóság és gamification a jövő munkahelyein

szórakozás

3 perc

A virtuális valóság a fehér gallérosok munkáját segítheti a jövőben, miközben az Y és X generáció esetében a munkáltatóknak meg kell barátkozniuk a munkakörnyezet játékosításával, vagyis a gamification-nel.

Milyen hatással vannak a különböző valóságok és a „játékosítás” a munka és a HR világára? Ezt a kérdést járták körbe a szakemberek az Adecco Magyarország által nemrég megrendezett IT Akadémián.

„A rendezvény keretében az elmúlt hat évben főként informatikai témákkal foglalkoztunk, most azonban a HR területet is egyre inkább érintő digitális trendbe, a virtuális (VR) és kiterjesztett (AR) valóságok és a gamification témakörébe ástuk bele magunkat. A téma igen aktuális, hiszen az okostelefonok elterjedésével és a technológia robbanásszerű fejlődésével egyre inkább előtérbe kerül ez a két terület, és a szórakoztatóipar mellett az üzleti életbe, a munka világába is kezd begyűrűzni” – mondta Spiller László, a magyarországi Adecco Kft. IT Recruitment Team vezetője, az IT Akadémia vezetője.

Nem csak egy valóság létezik

Az alternatív valóságok, mint a virtuális és kiterjesztett valóság ma már nemcsak a játékokat és a szórakozást érintik, de a munkaerőpiacon is alkalmazott eszközök.

„Az iskolai oktatás vagy képzések területén nagy segítséget jelenthet a különböző valóságok alkalmazása, amellyel játékosabbá és testközelivé tehetik a tanárok a tananyagot a diákok számára. Emellett a pszichológia és az orvoslás területén is sikerrel alkalmazhatók, például a fóbiák leküzdésében vagy betegségek megállapításában. Nem utolsó sorban pedig az építészetben is széles körben elterjedhet a valóságok alkalmazása, ahol a számítógépen megtervezett épületeket háromdimenzióssá és körbejárhatóvá tudjuk tenni, rávilágítva az esetleges tervezési hibákra” – részletezte Spiller László.

Játékos munkahely, jobb teljesítmény

A HR másik fő digitális trendje a gamification lehet a jövőben. Ennek hátterében az áll, hogy a játékra való hajlam belénk van kódolva, ezért nemcsak gyerekkorban játszik nagy szerepet, hanem felnőttként is a fejlődésben, tanulásban. Mindez párosul egy ösztönző hatással, hiszen az élmény mellett azért játszunk egy játékkal, hogy minél jobbak legyünk benne.

„Minden olyan esetben, amikor játékelemeket alkalmazunk a játékon kívüli környezetben, gamificationről beszélünk. A játékosítást három tényező teszi igen aktuálissá a munka világában. Egyik a motiváció, hiszen egy jól felépített játékban eltűnik az időérzék, és a játékos csak az élményre koncentrál. Ezáltal egy úgynevezett flow állapotba kerülünk, amiben sokkal jobb teljesítményt tudunk elérni. A másik a technológia fejlődése, ami visszahozta a játékok aranykorát a videójátékok megjelenésével, megadva a kezdő lépést a gamification módszertanának kialakulásában. A harmadik pedig a digitális generáció megszületése, akik a következő 5-10 évben egyre nagyobb szeletet fognak képviselni a munkaerőpiacon” – összegezte Farkas László, a Centaer Consulting Kft. gamification specialistája.

„Az Y és X generáció a játékok és a közösségi média által hozzászokott a gyors és folyamatos visszajelzésekhez, így a munkahelyén is ugyanezt elvárja. Emellett az okostelefonok elterjedésével az idősebb korosztályra is hatással van a játékok világa, ugyanis manapság már a tipikus játékos leginkább a középkorú nő, aki két meeting között vagy ebédszünetben az okostelefonján játszik. A következő évek kihívása tehát az lesz, hogy a munkáltatók alkalmazkodjanak az új helyzethez, és flow élményt, illetve folyamatos, pozitív visszajelzéseket nyújtsanak annak érdekében, hogy a munkavállalók minél inkább motiváltak legyenek, hozzásegítve ezzel a vállalatokat a jobb eredmény eléréséhez” – tette hozzá a szakember.