A Wickedbone még nem számít lerágott csontnak

Kapcsolódó cikkek

A Wickedbone még nem számít lerágott csontnak

A Wickedbone még nem számít lerágott csontnak

szórakozás

4 perc

A 2016-ban alapított Cheerble cég kifejezetten házi kedvenceknek szánt intelligens eszközök tervezésére szakosodott. Jól hangzó céljuk, hogy olyan fejlesztésekkel álljanak elő, amelyek „boldogabbá és egészségesebbé” teszik az állatokat, és új utakat nyitnak meg a velük való törődésben.

A Wickedbone megálmodója szerint a hagyományos csontok ideje lejárt. Ezek nem túl egészségesek, akár száj- vagy gyomorproblémákat is okozhatnak, „használatuk” pedig némi kosszal is jár. Ráadásul a gazda és az eb között semmiféle interakcióra vagy játékra nem adnak lehetőséget.

A rohanó világban gyakori, hogy a lakásban tartott négylábú családtagok napközben sokszor egyedül vannak otthon és unatkoznak. Tevékenységük jellemzően az alvásban, az evésben és a gazdájukra való várakozásban merül ki. És csalódottak, ha a gazdi este már nem (eleget) játszik velük.

Szerencsére itt az „okoscsont”

A csont formájú, interaktív játék segítségével – a kapcsolódó okostelefonos applikáció használatával – szó szerint egy érintéssel lehet ösztönző és szórakoztató gyakorlatok „elvégzésére” sarkallni a kutyát. A mozgatható eszközzel futkosásra lehet bírni, amikor pedig úgy tűnik, hogy sikerült elkapnia a zsákmányt, akkor a Wickedbone ismét „magához tér”, így kezdődhet elölről a játék. Ha pedig a házi kedvenc éppen nem venne tudomást az okoscsontról, az addig ingerli az ebet, amíg az állat újra mozgásba nem lendül.

A Wickedbone akár (iOS-en és Androidon is működő) mobiltelefonos applikáción, akár a kutya hangulatához, reakcióihoz alkalmazkodó interaktív módban is működtethető. A guruló csont ráadásul nemcsak a lakásban, hanem kutyasétáltatás közben is jó játék lehet.

Az eszköz lágy, ugyanakkor strapabíró polikarbonátból készült, micro-USB kábellel tölthető. Egy órányi töltéssel üzemmódtól függően 40 percnyi, de akár 4 órányi használatot is bír. A termék ötféle színű levehető gumiszéllel érhető el, melyek tetszés szerint variálhatók, és a tisztításhoz egyszerűen eltávolíthatók.

A fejlesztők közösségi kampányt indítottak a Kickstarteren. A kalapozás igencsak sikeres volt, hiszen a kitűzött 10 ezer ausztrál dollárnak végül több mint kilencszerese gyűlt össze.