Virtuális barát segít beosztani a zsebpénzt
Virtuális barát segít beosztani a zsebpénzt
2016. október 27.
Szingapúri gyerekek teszteltek egy korszerű, viselhető kiegészítőkön alapuló fizetési rendszert. A fejlesztésnek köszönhetően a diákok egyszerűen és gyorsan vásárolhatnak a büfében vagy a könyvesboltban, ráadásul folyamatosan figyelemmel kísérhetik, hogy mennyi zsebpénzük van még.
A helyi POSB nevű pénzintézet nemrég fejezte be sikeresen az elsősorban iskoláknak szánt, érintés nélküli fizetést lehetővé tévő megoldás tesztelését. A „Smart Buddy” rendszer próbaüzeme először két szingapúri iskolában zajlott, a szóban forgó oktatási intézményekben a nyár során érintés nélküli terminálokat üzemeltek be.
Az Anchor Green mintegy 130 diákja ezt követően személyre szabott POSB karórát kapott, miközben a St. Joseph’s Institution hatvan tanulója többfunkciós kedvezménykártyát tesztelhetett.
Ügyetlen robot lehet a gyerek padtársa
A fejlesztéshez okostelefonos alkalmazás is kapcsolódik, a szülők ezen keresztül állíthatják be, hogy legfeljebb mennyi pénzt költhet el aznap gyermekük, illetve valós időben nyomon követhetik a megtakarításokat.
A tanulók szintén hasznát vehették az applikációnak, amely percre pontos információt adott egyenlegükről és arról, hogy az adott napon mennyi zsebpénzük maradt.
A fejlesztés további különlegessége, hogy a tervezők igyekeztek a kisiskolások egészségét is szem előtt tartani, tehát a POSB karóra fitnesz-nyomkövetőként is funkcionált; összegezte a megtett lépések, valamint az elégetett kalóriák számát.
A POSB-t tulajdonló DBS Bank képviselője szerint a program talán egyik legizgalmasabb momentuma az volt, hogy a fejlesztés milyen lelkesedést váltott ki a diákokból, és mennyire megmozgatta a fantáziájukat. Jeremy Soo elmondása alapján több résztvevő is hosszú listával állított be hozzájuk, hogy milyen ötletei lennének a mobilalkalmazás, a karóra és a kártya személyre szabását, illetve továbbfejlesztését illetően.
Természetesen a tervezők sem szűkölködnek új elképzelésekben; a jövőben várhatóan a Smart Buddy azt is lehetővé teszi, hogy a felhasználók nyomon követhessék a speciális étrendek betartását, fizessék a tömegközlekedési díjakat, de biztonsági okokból a GPS-nyomkövetés is szóba került.
Forrás: NFC World+