Papírozás helyett digitalizáció az építőiparban

Kapcsolódó cikkek

Papírozás helyett digitalizáció az építőiparban

Papírozás helyett digitalizáció az építőiparban

gyártás

2 perc

Nem kell számítógépes gurukat alkalmazni a zökkenőmentes átálláshoz.

A digitalizáció nem csodaszer, csak éppen ma már megállna nélküle az élet, megbénulna a gazdaság. A koronavírus-járvány minden területen felgyorsította a digitális megoldások elterjedését, ez alól az építőipar sem kivétel.

Az ágazat szereplői közül azonban még ma is sokan tartanak attól, hogy a szakítás a tervezési, beruházási, kivitelezési és üzemeltetési munkafázisok jól bevált, papíralapú nyomon követésével bonyolult, költséges folyamat, a megtérülés pedig bizonytalan. A félelmek jó része viszont alaptalan.

Nemzetközi példák bizonyítják, hogy az építőipari cégeknek ma már nem kell hosszadalmas képzéseken felkészíteniük az alvállalkozókat és a munkavállalókat, nem kell komoly összeget fordítaniuk a digitális átállásra, az eredmények pedig azonnal, mérhetően megjelennek a teljesítményben. Így például a Caverion-csoport jól járt a váltással.

A finnországi központú, Európában több mint 16 ezer munkavállalóval rendelkező, nemzetközi vállalatcsoport a PlanRadar alkalmazásával valósította meg a teljes körű digitalizációt.

„A 2019-es átállás előtt nyomtatványok és fotók segítségével dokumentáltuk a munkafolyamatokat. Gyakoriak voltak a tévedések, a félreértések, hiába rögzítettük pontosan a részleteket, az összefüggéseket sok esetben nem láttuk világosan, ami hosszadalmas irodai utómunkálatokat tett szükségessé. A PlanRadarnak köszönhetően 50-60 százalékkal sikerült csökkentenünk a dokumentumok áttekintésére, a munkafolyamatok felülvizsgálatára fordított időt, amivel jelentős megtakarítást értünk el” – foglalta össze Franz Wudy, a Caverion vállalatcsoport németországi cégének képviselője.

Nagyobb lett a munkabiztonság

A vállalat Németországban már több mint 170 projekt kivitelezésében, üzemeltetésében támaszkodott a digitális megoldásra. Az alkalmazás segítségével sikerült optimalizálnia a különböző tevékenységek összehangolását a tervezési, beruházási, létesítményszolgáltatási folyamatokban.  A minőség folyamatos biztosítása mellett a társaság célul tűzte ki a munkahelyi balesetek teljes körű megelőzését.

Jelenleg az óvintézkedéseknek és a digitális átállásnak köszönhetően ott tartanak, hogy egymillió munkaórára mindössze háromórányi leállás esik.

„A munkafolyamatok nyomon követésének digitalizálása, az átállás az okostelefonokra és táblagépekre problémamentesen és hosszas képzések nélkül történt. A digitális bennszülötteknek és a klasszikus papírhasználóknak sem okozott nehézséget. Ennek köszönhetően ma már olyan nagyszabású projekteknél használjuk a szoftvert, mint például ipari tisztaszobák, laboratóriumok, repülőterek és kórházak épületgépészeti kivitelezése, üzemeltetése” – részletezte Franz Wudy.

Gördülékenyebb egyeztetés

A PlanRadar használata hatékonyabbá tette a kommunikációt az adott projektek résztvevői között. Az alkalmazásban rögzített, minden közreműködő számára elérhető jelentések és fotók közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz, így a menet közben jelentkező hibák, hiányosságok jól értelmezhetők, a feladatok könnyebben leoszthatóak. Az sem utolsó szempont, hogy a beruházások adatait egy helyen gyűjti, ami megkönnyíti az összefoglaló statisztikák elkészítését.
                                
A bécsi székhelyű cég tavaly felkerült Európa 10 leggyorsabban fejlődő scaleup-jának a listájára. Az előzetes eredmények alapján a járvány ellenére 2020-ban 100 százalékos növekedést értek el. Jelenleg 46 országban több mint 10 ezer ügyféllel rendelkeznek, akik hetente 25 ezer projekten használják az applikációt.