Félmilliárdos befektetéshez jut a BauApp

Félmilliárdos befektetéshez jut a BauApp

Digitalizáció az építőiparban – Félmilliárdos befektetéshez jut a BauApp

gyártás

2 perc

Az építkezéseken használatos, minőségellenőrzést és tervrajz-kezelést segítő magyar mobilapplikáció fejlesztője félmilliárd forintos kockázat tőkebefektetést kapott az MKB Pénzügyi Csoport tagjától, a Solus Capitaltól.

A befektetést termékfejlesztésre fordítják. A BauApp V5 verzióját ősszel mutatják be, melyben a generálkivitelezők mellett azok alvállalkozóit is bevonják az ellenőrzésbe.

Az ügyfelek visszajelzése alapján folyamatosan fejlődik a szoftver

„Tanulmányok sora szól arról, hogy azok az építőipari vállalatok, amelyek az elkövetkezendő 5 évben nem digitalizálják folyamataikat, csődbe mennek.” – magyarázta a BauApp alapítója.

„Erre a kihívásra szállítunk megoldást, és az elmúlt egy évben elértük, hogy a hazai magasépítő cégek jelentős részét, mint amilyen a Futureal-csoport, a DVM Group, Metrodom, WHB, Magyar Építő, KÉSZ Holding, Fejér-B.Á.L. vagy az Indotek csoport, ügyfeleink között tudjuk. Ezzel az applikációnk lett a legnépszerűbb hazai építőipari alkalmazás” – tette hozzá Dálnoki Ádám.

BauApp kisokos

Az építkezésen dolgozók munkaidejük 30 százalékát nem töltik el hatékonyan. A Construction Industry Institute szerint minden kivitelezés munkadíjának 25%-a helyszínen megtakarítható lenne.

Nyugat-Európában és az USA-ban kisebb létszámmal képesek kivitelezni az építkezési beruházásokat, mint hazánkban. Ugyanakkor az ott alkalmazott szoftvermegoldások és folyamatok nem alkalmazhatóak egy az egyben a magyar építőiparban. Ezt ismerte fel a fejlesztőcég, mely a pénz- és időgyilkos folyamatok kezelésére ad az építőiparban választ. Termékeik a Mobilengine mobilfejlesztői platformjára épülnek.

A Miskolcról indult Mobilengine 4 éve kapott 740 millió forintos tőkebefektetést, azóta Bostonban és Londonban is működik képviseletük. Nemzetközi építőipari referenciájuk hamarabb lett, erre alapozva alkották meg a BauApp dobozos termékeit.

A Mobilengine amerikai és angol építőipari referenciái között megtalálható a McGEE és a Suffolk Construction, utóbbi az USA 20 legnagyobb építőipari vállalata között található. A fejlesztőcég termékeit több iparági díjjal is jutalmazták, köztük Angliában elnyerte a Construction Computing Award díját.

Az alkalmazást előfizetéses rendszerben értékesítik. Az alkalmazások árazása nem felhasználó, hanem építkezési projekt alapú.

Az applikáció egyik legfőbb technológiai előnye, hogy maga az alkalmazás offline is képes működni a mobiltelefonokon, tableteken, a rendszer a szinkronizálást automatikusan elvégzi, amikor az eszköz újra rendelkezik internet-hozzáféréssel. Így például sok száz nagy tervrajz is lehet egy felhasználó mobiltelefonján akár offline is elérhető. Ennek köszönhetően az alkalmazás működése nagyon gyors.