Sportolás okosan: így is növelheti a teljesítményét

Kapcsolódó cikkek

Sportolás okosan: így is növelheti a teljesítményét

Sportolás okosan: növelje teljesítményét a viselhető technológiával!

egészség

3 perc

Az elmúlt években jelentős népszerűségre tettek szert a hordható eszközök. Gondoljunk csak a fitneszkarpántokra, az okosórákra, a vibrálással irányt mutató cipőkre, a légszennyeződést magába szívó pólókra vagy éppen a napenergiát hasznosító, telefontöltő kabátokra.

Az innovációs trendekhez a többi között a Levi's és a Tommy Hilfiger is csatlakozott. Újabban pedig egy Tribe Wearables nevű görög startup próbálja a csúcstechnológia alkalmazásával hatékonyabbá tenni az edzéseket, és elkerülni az esetleges sérüléseket – olvasható a CNN Business cikkében.

Ruhába zárt laboratórium

Demeters Stordopoulos, a Tribe Wearables alapítója egyetemi évei alatt sokat kosárlabdázott, 2010-ben azonban térdsérülést szenvedett. Az informatikus hallgatót frusztrálta a hetekig elhúzódó gyógytorna és az, hogy az orvosi időpontok között nem tudta ellenőrizni a gyógyulásának előmenetelét.

Az inspiráció 2013-ban jött, amikor Stordopoulos egy biomechanikai laborban tett látogatást. Úgy gondolta, hogy az ott látott monitoring technológiát a sportruházatba is be lehetne építeni. A célja az volt, hogy ezek az okosruhák költséghatékonyan bárhol képesek legyenek ellenőrizni viselőjük erőnlétének fejlődését és egészségügyi állapotát, tehát ne csak laboratóriumi körülmények között legyen erre lehetőség.

A komplex technológia mindennapi használatra való átalakítása azonban koránt sem bizonyult könnyű feladatnak. A prototípus valahogy úgy nézett ki, „mintha egy rövidnadrág, egy számítógép és egy polip gyermeke lett volna” – érzékeltette a kezdeti nehézségeket Stordopoulos.

Nikos Aggelousis, a startup vezető biomérnöke elismerte, hogy először voltak fenntartásai, és a projektet túl ambiciózusnak találta. „Az volt az elképzelés, hogy egy ruházatba építhető viselhető eszközt fogunk kifejleszteni, amely egy egész biomechnikai laboratóriumot rejt magában. Mindezt egy olyan beágyazott technológia alkalmazásával érjük el, amely még maga is kutatás-fejlesztés alatt áll” – összegezte a kihívásokat a mérnök.

A Tribe Wearables ruhák mesterséges intelligencia segítségével elemzik a sportteljesítményt edzés közben

A papírvékony szenzoroknak köszönhetően mára az okostechnológia a ruhákban szinte észrevehetetlenül rejtőzik el. A Tribe Wearables nadrág szenzorai például begyűjtik az adatokat, amelyeket aztán átküldenek egy alkalmazásnak, majd az applikáció javaslatot tesz, hogy milyen gyakorlatok lennének a legmegfelelőbbek a használó számára. A fejlesztés virtuális edzőként is funkcionál, hiszen rendszeres visszajelzést ad, illetve ügyel arra, hogy a testmozgás mindig megfelelő intenzitású legyen.

Stordopoulos szerint ez a megoldás segíthet a sportsérülések elkerülésében, illetve lehetővé teszi az emberek számára, hogy nagyobb befolyással bírjanak saját fizikai erőnlétük felett. Egy hasonló innovációt alkalmazó póló kifejlesztése szintén folyamatban van.

Okosórák az élen

„Az intelligens ruházat még gyerekcipőben jár, és ma még csak kevés termék található meg a piacon” – mondta a GlobalData adatelemző vállalat képviselője. Ed Thompson hozzátette: az okostextil, illetve a digitális mozgásrögzítés és a mesterséges intelligencia utóbbi időben tapasztalt fejlődése lehetővé teszi a fejlesztőcégek számára, hogy adott feladatokra szabva tervezzenek ruhadarabokat. „Az okosruhák az egészségügy és a védelmi szektor számára is hasznosak lehetnek” – tette hozzá.

A GlobalData szerint a viselhető ipar uralkodó terméke az okosóra, amely a hordható eszközök piacának 60 százalékát teszi ki.

A biokémiai szenzorok, az esésérzékelő és a pulzusmérő beépítése ma már sztenderdnek számít ezeknél az eszközöknél. A készülékek emellett olyan okostelefonos funkciókkal is rendelkeznek, mint például zenelejátszás vagy nyomkövetés.

Az adatelemző vállalat szerint mindeközben a fitneszpántok folyamatosan veszítenek népszerűségükből, mert kevesebb funkcióval rendelkeznek, mint az intelligens órák.

Nikos Aggelousis úgy látja, hogy a több milliárd dollárt érő viselhető eszközök piacán egyedülálló lehetőségek várják a fitnesztechnológiát. A feladat csupán azt elérni, hogy a tech-es megoldás diszkrét és láthatatlan maradjon a használó számára. Így a jövő fitnesztechnológiájának a legnagyobb kihívása az lesz, hogy sikerüljön elfelejtetni velünk, hogy mit viselünk.

Forrás: