Az okostelefonok többsége nem pár fillérbe kerül manapság: a csúcskategóriás készülékek esetében igencsak zsebbe kell nyúlnunk.
Manapság már elmondható, hogy az életünk szerves részévé váltak az okostelefonok, így nem csoda, hogy a telefonfüggőség is.
Az új készülék mennyi plusszal rendelkezik majd?
A Research app és a kapcsolódó tanulmányok célja a többi közt a felhasználók mozgási szokásainak és a hallást befolyásoló tényezőknek a feltérképezése.
A készülék már nemcsak androidos telefonokról, hanem iPhone-ról is fogad hívásokat.
A fizetési funkció jelenleg az Apple Watch, iPhone SE, iPhone 6 vagy az újabb készülékeken érhető el.
Az OTP Bank a Mastercarddal együttműködésben elérhetővé tette az Apple mobilfizetési megoldását.
Az innovatív készülék jó szolgálatát tehet a világnak azon a részein is, ahol nem állnak rendelkezésre a hagyományos berendezések.
A Motiv amerikai fejlesztőcég újabb funkciókkal bővítette termékeit, és nyitottak a virtuális asszisztensek felé is.
Egyre inkább megvalósíthatóbbá válnak a keret nélküli telefonok, miután az amerikai Synapticsnak sikerült megoldania, hogy a szenzor a képernyőn keresztül is felismerje az ujjlenyomatot.
Az Apple még júniusban megvásárolta a szemkövető kamerákkal és kiterjesztett valósággal foglalkozó SensoMotoric Instruments-et.
Az új eszköz azon túl, hogy bizonyos esetekben képes a hallást részlegesen visszaállítani, kapcsolódik az iPhone-okhoz is.
A telefonokhoz csatlakoztatható kisméretű kiegészítő professzionális minőségű hangfelvételek rögzítését teszi lehetővé.
Tizenötödik országként Tajvan is belépett azoknak az államoknak a sorába, ahol már elérhető a technológiai gyártó mobilfizetési szolgáltatása.
Már több okostelefonról, így az iPhone legújabb modelljéről is lehagyták a gyártók a fülhallgatókhoz használt jackdugót. Vajon ez már a vezeték nélküli jövőt jelzi előre?
A vállalat a napokban jelentette be, hogy új okostelefonjainak és operációs rendszereinek megjelenésével egy időben elindítja mobilfizetési szolgáltatását a japán, orosz és új-zélandi piacokon is.
Ha az Apple Watch okosórái beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, akkor a piac jelentős növekedés elé néz, ellenkező esetben viszont az intelligens időmérők hasonló sorsra juthatnak, mint a Google Glass okosszemüvegek.
A szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem kutatói olyan nyomtatott elektronikai megoldást fejlesztettek ki, melynek segítségével a szoba falait digitális eszközparkká lehet alakítani – miniatűr hangszórókkal, mikrofonokkal, kapcsolókkal és szenzorokkal....
A tervek szerint áprilisban kerülnek a boltok polcaira az első almás logóval ellátott Apple Watch okosórák, amelyek fitnesz kiegészítőként, digitális kulcsként vagy telefonként is használhatóak.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!