IoT-biztonság – Kőbe zárt titkok

IoT-biztonság – Kőbe zárt titkok

IoT-biztonság – Kőbe zárt titkok

biztonság

1 perc

A vírusirtók fejlesztésével foglalkozó Bullguard felvásárolta a Dojo-Labs startupot, amivel új irány felé nyitnak a kiberbiztonság területén.

A brit cég ezzel a lépéssel bővíti portfólióját a biztonsági termékek területén. A megegyezés feltételeit nem hozták nyilvánosságra – számolt be róla a TechCrunch.

A Dojo-Labsról tavaly mutatta be a Dolgok Internetéhez kapcsolódó biztonsági eszközüket, a Dojo-t. A korábbi tervek szerint az volt a cél, hogy idén márciustól már teljesítsék az előrendeléseket. Végül nyolc hónappal csúszott meg a szállítás ütemezése, ami nagyon gyakran előfordul a közösségi pénzből finanszírozott hardverfejlesztéseknél. A csapat most az új forrásokra alapozva arra számít, hogy év végéig teljesíti a terveket.

„A legfontosabb feladatunk, hogy a Dojo termékek a lehető leghamarabb piacra kerüljenek” – nyilatkozta a BullGuard szóvivője. „A cég munkatársai arra összpontosítanak, hogy a beérkezett vélemények, visszajelzések alapján növeljék a felhasználói élményt és a termék működőképességét” – tette hozzá. 

A kavics alakú kütyü elsődleges célja, hogy figyelemmel kísérje az otthoni hálózati forgalmat, és jelezze, illetve blokkolja a rendellenes viselkedést vagy az idegen csatlakoztatott eszközt a belső hálózaton. A kapcsolódó – üzenetküldésre is alkalmas – applikáció célja, hogy egy igazán felhasználóbarát, látványos megoldást biztosítson a hagyományos biztonságtechnikai eszközökkel szemben.  

Júliusban a cseh antivírus fejlesztő AVG-t vásárolta fel az Avast biztonsági vállalat. A tranzakció célja részben a biztonsági termékek bővítése a Dolgok Internete területén. A piaci fejlemények alapján tehát jól látszik, hogy egyre több információbiztonsági cég foglalkozik azzal, hogy kiemelten figyeljen az okosotthonokban a világhálóra kapcsolódó gépek biztonságos használatára. Ezek a fejlesztések mindenképp szükségesek ahhoz, hogy a technológia valóban elterjedjen.