Életveszélyes hackertámadások – Már az otthonunkban is

Életveszélyes hackertámadások – Már az otthonunkban is

Életveszélyes hackertámadások – Már az otthonunkban is

biztonság

2 perc

Míg korábban a kiberbűnözők leginkább anyagilag tudták megkárosítani az áldozataikat, addig a jövőben már az autót, a hűtőt vagy a babakamerát is feltörhetik, sőt a Dolgok Internete (IoT) terjedésével akár emberéleteket is veszélybe sodorhatnak.

Az IoT (Internet of Things) alapvetően nem haszontalan dolog. Az okostermosztát energiát és pénzt takaríthat meg, az okoskarkötő figyel az elégetett kalóriáikra, a csatlakoztatott autó (connected car) pedig magától odatalál a tulajdonos munkahelyére. Az okoshűtő tejet és tojást rendel, ha érzi, hogy fogytán vannak az alapanyagok...

A lehetőségek tehát határtalanok: az elemzők szerint 2025-re már 11 billió (igen, 11 ezer milliárd) dolláros forgalma lehet az okoseszközöknek. Ebbe ugyan beleszámít a gyárak modernizálása és a városok infrastruktúráinak digitális átállása is, de az Intel szerint öt éven belül már 200 milliárd IoT-eszköz csatlakozhat az internetre – olvasható az Indexen.

De ne feledje: nincs olyan számítógép, amelyet még ne törtek volna fel.

Tavaly júliusban például hackerek vették át az irányítást egy Jeep Cherokee fölött, amellyel 120-szal száguldottak az autópályán. Egy tisztán mechanikus eszközzel ilyen nem történhetett volna, de az okosautók már számítógép köré épített mechanikus eszközök lesznek.

Puskát törtek fel a hackerek

A repülőgépekkel sem jobb a helyzet. Az FBI nemrég letartóztatott egy kiberbiztonsági szakértőt, aki azt állította, hogy adatokat szerzett a United Airlines egyik repülőgépéről, miközben a gépen utazott.

A hacker egyszerűen talált egy szabad portot a széke alatt, amihez csatlakoztatta a számítógépét, és a szórakoztatóelektronikai szoftvert megkerülve hozzáfért a repülésirányító rendszerhez. Ha ez másnak is sikerül, többé nem kellenek öngyilkos hajlamú pilóták vagy terroristák egy kamikaze-akcióhoz, csak egy laptop.

Minél több eszköz készül, annál nagyobb a kockázat: ki tudja, lehet, hogy egy nagyvállalatot egyszer a légkondiján keresztül fognak meghekkelni, vagy valaki egy titkosítatlan okosvillanykörtén keresztül fogja megbuherálni az otthoni routerét. 

Ha ezt tudják a fejlesztők, akkor nyilván lélekszakadva dolgozniuk kell rajta, hogy ezek az eszközök minél biztonságosabbak legyenek. Lehet, hogy így van, de a Hewlett-Packard tanulmánya szerint az okoskészülékek 70 százaléka feltörhető; egy kütyünek pedig átlagosan 25 sebezhető pontja van.