Egy hétig bírja az új nyomkövető
Egy hétig bírja az új nyomkövető
2017. december 15.
A Samsung októberben mutatta be a Connect Tag fejlesztést, amely egy apró, netképes szerkezet. Fontos jellemzője, hogy feltöltésenként egy héten át képes nyomon követni bármit, amire ráerősítik.
A Connect Tag egyébként kifejezetten hasonlít a már létező személyi nyomkövetőkhöz, olyanokhoz, mint például a Tile. A kis négyzet alakú kütyüket gyártó amerikai startupnak idén már 25 millió, összességében pedig csaknem 60 millió dollárt adtak össze a befektetők.
A dél-koreai elektronikai óriás egyelőre kevesebb figyelmet fordított a dizájnra, mint a Tile fejlesztői. A Connect Tag 4,21 x 1,19 centiméteres méretet és egyszerű vonalú, fehér borítást kapott. Az egyhetes folyamatos működést a cég közlése szerint a hasonló eszközök körében általuk először alkalmazott keskenysávú hálózati technológia teszi lehetővé. Ez a megoldás konzervatív adathasználat révén optimalizálja az energiafelhasználást.
Technológiailag a Samsung a GPS, a wifi-alapú pozicionálás és a cellaalapú helymeghatározás kombinációját használja az úgynevezett háromszögelésre, így állapítja meg a készülék pontos helyét. A cég SmartThings rendszerében az eszköz segítségével akár a ház környékét is virtuális kerítéssel, „geofence”-szel jelölhetjük meg. Ehhez beállítható az okosotthonokban, hogy például, ha – az eszközzel együtt – hazaérünk, akkor automatikusan felkapcsolódjanak a lámpák vagy bekapcsoljon a tévé.
A hagyományosabb felhasználási módok között szerepel, hogy a rendszer egy androidos applikáció segítségével gombnyomásra megmutatja, hol van éppen a Connect Tag-gel felszerelt személy vagy tárgy, de képes arra is, hogy rendszeres időközönként jelentést küldjön a tartózkodási helyről. Így a szülők a munkahelyükön is mindig tudjuk, hogy merre jár napközben a gyermekük.
Forrás: TechCrunch