Több millió beteg adataihoz jutott hozzá a Google

big data
2019. december 16. 2 perc
A Nightingale (vagyis Fülemüle) nevet kapott együttműködés keretében a gigacég hozzájut az USA egyik legnagyobb nonprofit egészségügyi rendszerének kezelésében lévő betegadatokhoz, cserébe segít annak a mesterséges intelligencián alapuló orvosi eszköztár kifejlesztésében. Mindez az érintettek tudta és beleegyezése nélkül történik – igaz, erre a keresőóriás szerint jogilag nincs is szükség.

A Google a betegek egészségügyi adataihoz, nevéhez és címéhez is hozzájut, állítja a hírről először beszámoló Wall Street Journal. A megállapodás keretében átadott adatok között az érintettek születési dátuma, kórházi tartózkodásuk részletei, laboreredmények és diagnózisok is szerepelnek. Minderről sem a pácienseket, sem kezelőorvosaikat nem tájékoztatták. A lap szerint a tavaly elindult „adatkezelés” nyárra még intenzívebbé vált.

Csak a szokványos ügymenet része

A techcég blogbejegyzése szerint mindez teljesen „szokványos”, és az Ascension-nal való együttműködésük az iparági szabályozásnak, köztük a biztosítási adatok forgalmát szabályozó törvénynek (HIPAA) is megfelel. Állításuk szerint a betegadatokat nem tudnák és nem is akarják összekapcsolni saját felhasználói adataikkal.

A 23 szövetségi államban jelen lévő Ascension 2600 kórház, valamint rendelők, egészségügyi létesítmények és kutatók közti együttműködésen alapul. A katolikus szervezet most azt reméli, a Google segítségével a mesterséges intelligencián alapuló eszközrendszert adhat a doktorok kezébe. Emellett a Google felhőplatform-szolgáltatását és G Suite üzleti alkalmazáscsomagját is elkezdik használni.

Mégis kinek az adata?

Napvilágra kerülése után a Nighingale projekt sok kritikát kapott; a véleménynyilvánítók szerint megfosztja a betegeket a személyes adataik fölötti rendelkezés lehetőségétől.

Kifejezetten problémás, hogy az ilyenfajta PPP, vagyis a közszférát és a magántőkét összekapcsoló együttműködések mögött mindig privát szerződések állnak, így nehéz azok átláthatóságát biztosítani – mondja Jane Kayne. Az Oxfordi Egyetem professzora aggódik amiatt, hogy bár a keresőóriás tagadja az itt szerzett és saját adatainak összekapcsolását, mégis piaci előnyének biztosítása érdekében folyamatosan finomítja algoritmusait és tevékenységét.

Az egészségügyben tevékenykedő szervezeteken egyre nagyobb a nyomás az ellátás hatékonyságának és minőségének javítására. Miközben többen közülük a mesterséges intelligencia segítségével emelik szolgáltatásaik színvonalát, néha kritika éri őket az érzékeny betegadatok kezelése miatt.

Az Egyesült Királyságban például fény derült arra, hogy a DeepMind, a Google mesterséges intelligenciával (AI) foglalkozó leányvállalata szegett törvényt. Egy vesebetegséggel foglalkozó applikáció fejlesztése során nem tájékoztatták megfelelően a pácienseket arról, hogyan használják fel adataikat. A Stream nevű alkalmazás arra vállalkozik, hogy képes kiszűrni azokat, akiknél akut veseelégtelenség kialakulása várható.

Forrás:

BBC

További cikkek a témában