Úton a család – Babakamera a nagyobb biztonságért

Úton a család – Babakamera a nagyobb biztonságért

Úton a család – Babakamera a nagyobb biztonságért

autó

3 perc

Most már a járművön belüli babamonitor is segít a szülőknek. A kamera a navigációs eszközzel is kommunikál – így hátrafordulás nélkül is minden pillanatban láthatóak a gyermekek.

A kamera használata nem vonja el a figyelmet a vezetésről, hiszen a szülők a GPS képernyőjén megjelenő élőképnek köszönhetően figyelhetik a hátsó ülésen helyet foglaló gyermeküket, az éjjellátó üzemmód révén pedig sötétben vagy nem megfelelő fényviszonyok mellett is csemetéjükön tarthatják szemüket.

Az októberben Las Vegas-ban megrendezett ABC Kids Expo bemutatón debütált termék nagy látószögű, így egy kamera segítségével akár egyszerre több apróságot is lehet felügyelni. Sőt, a célállomás elérésekor arra is figyelmeztet, hogy a vezető a jármű elhagyása előtt ellenőrizze az utasokat, így elkerülhetők az alvó csecsemők autóban „felejtése” miatt bekövetkező tragédiák.

A legokosabb babamonitorok

A kamera – tartójának köszönhetően – könnyedén rögzíthető a gyermekülés elhelyezésétől függően az első vagy hátsó ülés fejtámlájára. Hangvezérléssel is irányítható, így anélkül lehet a GPS kijelzőjén átváltani a kamera képére, hogy a vezetőnek egyik kezével el kellene engednie a kormányt. Ezzel elkerülhető a cseppet sem veszélytelen hátrafordulgatás és nem kell az út szélére sem lehúzódni ahhoz, hogy a szülők meggyőződhessenek gyermekük biztonságáról.

Az eszköz két darab ceruzaelemmel, vagy USB-kábellel üzemeltethető, lekerekített külseje is gyermekbarát kialakítású. 640 x 480 pixel felbontású videó rögzítésére képes, ha pedig egy kamera mégsem bizonyulna elegendőnek, akkor akár négy darab is egyesíthető egy rendszerben.

A babyCam várhatóan jövő januártól kerül forgalomba 199,99 dolláros áron, a vele kompatibilis GPS-ek listája pedig a cég honlapján érhető el.

Forrás: M2M Now