Terrorbiztos önvezető autókat fejlesztenek az amerikaiak

Terrorbiztos önvezető autókat fejlesztenek az amerikaiak

Terrorbiztos önvezető autókat fejlesztenek az amerikaiak

autó

2 perc

Az Egyesült Államok képviselőháza olyan törvényt fogadott el, amely szövetségi szintre emelné a sofőr nélküli technológia ellenőrzését és biztonságának garantálását. A kiemelt célok között szerepel, hogy terrorbiztossá tegyék a járműveket.

Fontos hangsúlyozni, hogy a Self Direct Act csak onnantól kezdve lép valóban érvénybe, ha azt a szenátus is elfogadja. A jelenlegi tervezet kétpárti elfogadottságát tekintve ugyanakkor az látszik, hogy a törvényhozás pozitívan áll a technológia szabályozásához. 

Terrorbiztos védelem

A képviselőház törvényjavaslata részletesen kitér arra, hogy az önvezető autóknak komoly kiberbiztonsági előírásoknak kell megfelelniük, így például arra is figyelni kell, hogy elkerülhetőek legyenek az eltérítésből származó szándékos balesetek. Egyelőre ezt azzal próbálják garantálni, hogy a meglévő adatvédelmi szabályozások az új technológiára is vonatkoznak.

Ezenfelül az ország Autópályabiztonsági Hivatalának (NHTSA) lenne a feladata, hogy a közlekedési szituációkra vonatkozó pontos biztonsági irányelveket kidolgozza. A konzervatív agytröszt Competitive Enterprise Institute szerint viszont az alapvetően hagyományos járművekre szakosodott szervezet képtelen lesz ezeket a szabályokat felállítani és betartatni.

Önvezető taxik

Michelle Krebs, a használtautó-eladással foglalkozó Autotrader vezető elemzője úgy véli, a szabályozás végre szabad utat adhatna a különböző utazásmegosztó szolgáltatóknak, hogy az utasok is kipróbálhassák az önvezető modelleket. Így például az Uber, a Lyft és a hagyományos taxitársaságok valós piaci tapasztalatok segítségével tesztelhetnék a technológiát.

Az autonóm robottaxik ugyanis komoly lehetőséget adnak a cégeknek, hogy kiderítsék miként lép interakcióba egy ember a sofőr nélküli rendszerekkel. Greg Rogers jogi elemző szerint a technológia megléte ellenére csak a felső tízezer engedheti meg, hogy saját önvezető autót vásároljon – az átlagember számára az utazásmegosztó szolgáltatásokon keresztül hamarabb bemutatható a fejlesztés.

A sürgetés veszélyei

A pozitív visszajelzések mellett nem maradnak el az ellenvélemények sem, ráadásul komoly figyelmeztetést fogalmaznak meg a törvény szövegének hiányosságairól. Raj Rajkumar, a Carnegie Mellon egyetem önvezető autókkal foglalkozó mérnökprofesszora szerint teljesen kimaradt például a felelősség kérdése.

„Rengeteg, az autóiparon kívülről érkező cég csak a publicitást látja abban, hogy ők lehetnek az elsők, akik önvezető kocsit visznek az utcákra, de nem látják át a technológiában rejlő komplexitást.” Véleménye szerint a szabályozás felgyorsítja az engedélyeztetést, így számos modell előbb kerülhet forgalomba, mint hogy arra készen állna – így előbb utóbb akár halálos baleseteket is okozhatnak.

Ha pedig ebben az esetben nincs tisztázva a felelősség kérdése, akkor az még nagyobb fejetlenséget eredményezne, és végső soron a felhasználók arra jutnának, hogy túl fejletlen még a technológia. Ez pedig ismét hosszú időkre megalapozná az általános bizalmatlanságot – tette hozzá a szakember.

Forrás: The Guardian, The Verge