Sofőr nélkül repülhet az Uber következő taxija?

Sofőr nélkül repülhet az Uber következő taxija?

Sofőr nélkül repülhet az Uber következő taxija?

autó

2 perc

A légitaxi önmagában nem túl futurisztikus elképzelés, hiszen a helikopterek régóta elérhetőek a tehetősebbek számára, most egy szakmai konferencián azonban az utazásmegosztó egyik vezetője azt mondta, költséghatékonyabb megoldás után kutatnak.

Az Uber termékmenedzsere, Jeff Holden egy újságíró kérdésére válaszolva jegyezte meg, hogy a cég komolyan foglalkozik az úgynevezett VTOL (függőleges le- és felszállásra képes) járművek fejlesztésével. Különösen jó hír ez azon városok lakóinak, ahol napközben rendre bedugul az összes főbb útvonal.

10 év múlva jöhetnek a repülő autók

Egyre több hasonló elképzelés kerül ki neves fejlesztők fiókjaiból: az Airbus innovációra átállt A3-as osztálya is hasonló csomag- és személyszállító rendszereken dolgozik, de nem maradhat ki a sorból a Google-alapító Larry Page sem, aki két céget is támogat dollármillióival a repülő autó kifejlesztésében.

Érdemes megemlíteni még a kínai Ehang projektet is, amely fejlesztői az idei CES nemzetközi kiállításon mutatták be önvezető drónjuk prototípusát, melyet már nagyban tesztelnek a nevadai sivatag felett.

A nagyszabású projektet természetesen valószínűleg nem azonnal önvezető üzemmóddal kezdenék. A katonaság régóta alkalmazza egyebek közt a V-22 Osprey elnevezésű csapatszállítót, mely fordítható rotorjainak köszönhetően függőlegesen képes felszállni, de a levegőben is hatalmas sebességeket elérni.

Valószínűleg nem pontosan ezt a fejlesztést, de hasonló, emberi vezetést igénylő járműveket állítanának először forgalomba, és csak később állnának át a pilóta nélküli megoldásokra, amikor azt a technológia már megbízhatóan lehetővé teszi.

Városi közlekedés 2.0

Az Uber mellett a többi utazásmegosztó is hasonlóan futurisztikus ötletekkel próbálja újradefiniálni, mit is jelent a városi közlekedés. A Lyftnél például valami olyan megoldásban gondolkoznak, amelyben az önjáró autók flottája a vállalat tulajdonában van, a felhasználók pedig nemcsak A és B pont közötti közlekedést kaphatnának, hanem személyre szabhatnák azt is, milyen járművel utaznának. Így akár elegáns és egyszerű autómodellel mehetnének munkába, viszont hangos zenét és minibárt kérhetnének, ha bulizni indulnak.

Holden is hasonlóan nagyszabású víziókat tárt az újságírók elé: a tetőket fel- és leszállópályák tarkítják, a levegőt betöltik az önvezető helikopterek, miközben a felszíni utak felszabadulnak a fölöslegesen nagy forgalomtól. Természetesen, mire idáig eljutunk, rengeteg előrelépésnek kell megtörténnie: a jogi szabályozás egyelőre azt is alig teszi lehetővé, hogy alacsonyan szálló repülők közlekedjenek a városok felett, nemhogy azt, hogy ezeket robot irányítsa.

Viszont nem lehet nem észrevenni azt a trendet, hogy az önvezető repülő autó lassan egyre inkább „lemászik” a sci-fi ponyvaregények oldalairól, és tehetős feltalálóknak köszönhetően lassan valósággá válik. Bizakodásra ad okot, hogy például az Uber önjáró flotta ötlete is gyorsan halad előre: az együttműködési terv után másfél évvel már több autót is aktívan tesztelnek a közutakon.

Forrás: TechCrunch