Sofőr nélkül koccant a Tesla

Sofőr nélkül koccant a Tesla

Sofőr nélkül koccant a Tesla

autó

1 perc

A tulajdonos állítása szerint az önvezető mód hibáztatható azért, hogy a parkoló autó előregurulva belerohant az előtte lévő teherautóról jócskán lelógó rakománynak.

Az amerikai Jared Overton egy teherautó pótkocsija mögött parkolt le, majd elment egy megbeszélésre. Amikor azonban visszaért az autójához, azt látta, hogy a kocsi nekiment a pótkocsinak, a szélvédője pedig rendesen betörött – idézi a KSL beszámolóját a HVG.

A tulajdonos természetesen jelentette az esetet a gyártónak, akik azonban a tevékenységnapló alapján kiderítették, hogy ugyan a kocsi valóban magától ment neki az előtte parkoló teherautónak, de csak azért, mert a férfi – valószínűleg véletlenül – aktiválta a funkciót a slusszkulccsal.

A járműnek ilyen helyzetben automatikusan meg kellene állnia, hiszen a távolságérzékelők épp ezt a célt hivatottak szolgálni. Jelen esetben a probléma valószínűleg az lehetett, hogy a jármű előtt lévő rakomány jócskán lelógott a platóról, és pont a motorháztető fölötti magasságban volt – így a rendszer azt hihette, hogy az akadály sokkal messzebb van.

Overton szerint ez azért is nyugtalanító, mert a pótkocsi helyén egy gyerek is állhatott volna. A Tesla azonban azzal is védekezhet, hogy a férfi által használt hívó funkció (mely automatikusan tulajdonosához irányítja a járművet) még abszolút béta változatban van, így előfordulhatnak vele hasonló hibák.