Repülő autót tervez az Airbus

Repülő autót tervez az Airbus

Repülő autót tervez az Airbus

autó

2 perc

Fejlesztőcsapatuk az önvezető prototípust 2017 vége előtt szeretné befejezni, 2020-ra pedig már a kereskedelmi forgalomba kerülést tervezik.

A neves repülőgépgyártó egy A3 nevű alvállalaton keresztül indított több különböző innovációs projektet is, ezek közül az első, a 2016 elején indult Vahana-projekt a személyi közlekedésre kifejlesztett önvezető repülő megtervezését tűzte ki célul. Maga az ötlet persze nem új, jelenleg is sok csapat dolgozik azon, hogy valóra váltsa a régi futurológusok álmát.

A hétköznapi, rövid távú légi közlekedés több jelenlegi problémára is választ adhatna: így például a mai városokban rengeteg helyet foglalnak el az úttestek, a parkolóházak. Ha egyre többen tehetnék meg a városon belüli (vagy akár az azok közti) utat levegőben, ezek a problémák várhatóan csökkennének, igaz, helyettük valószínűleg más kihívásokat kapnának a települések.

A Vahana-csapat első blogposztja szerint a technológiai feltételek jórészt adottak a fejlesztésekhez:

  • Az akkumulátorok biztonsága és áramtároló kapacitása jelentősen megnőtt.
  • Egyre elérhetőbbé váltak az olcsó és megbízható repülő szerkezetek, így jelentősen megindult a távirányítású drónok fejlesztése.
  • Az akadályfelismerő rendszerek mára annyira kifinomulttá váltak, hogy lehetővé teszik a biztonságos autonóm le- és felszállást, de a légi navigációban is segítenek.
  • Az anyagelőállítás és -gyártás terén történt előrelépések bizonyítják, hogy a könnyűszerkezetes repülőket akár nagy mennyiségben is a jelenleginél jóval olcsóbban lehet előállítani.

Mindezek pedig a jelenlegi városi közlekedési problémákkal társítva éppen ideálissá teszik a terepet egy újfajta jármű megérkezéséhez.

Az alapvetően elektromos motor hajtotta propellerek segítségével közlekedő járművek egy helyben képesek lennének le- és felszállásra, és előre meghatározott úton repülnének mindenféle külső beavatkozás nélkül. Így sokkal inkább egy légi taxihoz, semmint egy tényleges repülőhöz hasonlítanának, hiszen egy teljesen hozzá nem értő utas is beülhetne a fülkébe.

A Vahana-projekt sok mindenben hasonlít az Uber közösségi repülő taxijához, mely a felhőkarcolók tetejét használná leszállópályának. A hírek szerint valamilyen szintű együttműködés is elképzelhető a két fejlesztőcsapat között, hiszen a CNN értesülései szerint az Airbus bejelentette, hogy leányvállalatuk és a közösségi utazásmegosztó startup közösen fognak új üzleti modelleket kidolgozni a helikopterüzemeltetők számára. Ez pedig valószínűsíthető, hogy az önjáró drónok valamikori működtetésének előkészítése is lehetne.

Forrás: PCMag