Okosautók: út az önvezetés felé

Okosautók: út az önvezetés felé

Okosautók: út az önvezetés felé

autó

2 perc

Idén a CES-en körbejárva a látogatóknak olyan érzése támadhatott, mintha az egész kiállítás az autókról szólna, hiszen soha korábban nem szerepelt ennyi közlekedéssel kapcsolatos fejlesztés.

Az autonóm megoldások előtt érdemes megnézni a változásokhoz szükséges technikai fejlesztéseket. Jelenleg ugyanis jóval több mint egymilliárd járművet vezetnek emberek az utakon, és egy részük még évtizedekig valószínűleg ott is marad. 

A fejlesztések esetében három nagy kategóriáról beszélhetünk: ezek pedig az infotainment, a jármű-telemetria és a vezetés-asszisztencia.

Fejlettebb infotainment-rendszerek

A többi között a Bosch, a Delphi, valamint a Samsung által felvásárolt Harman is szállít elektronikai kiegészítőket a nagy gyáraknak. A CES expón bemutatott legújabb termékeik között találni olyan fejlesztéseket, amelyek a jövő autóiba kerülnek bele, de olyanokat is, amelyek a jelenleg használt modellek egy részébe utólag is beszerelhetők.

Úton a connected car felé

Érdekes, hogy az egyik legjelentősebb versenyző ezen a piacon nem is egy hardvercég. A SiriusXM azért társult több fogyasztási elektronikai céggel, hogy gyakorlatilag minden jármű – beleértve a repülőgépeket is – internetre csatlakozhasson. Ugyanakkor végső soron a felhasználók okostelefonja az, ami segít a vezetés élményének fejlesztésében, és ez nem is feltétlenül függ attól, hogy a telefon és az autó összekapcsolódik-e. 

Az igazi digitális jelenlétet a telemetria adja 

A teljes jármű-autonómiához természetesen szükség lesz arra, hogy az autó rendelkezzen saját, beépített adat-adóvevővel. Visszatekintve először a General Motors analóg telefonszolgáltatása jelent meg, ez volt az OnStar. Egyszerűen beépítettek egy háromgombos vezérlőegységet a tetőkárpitba, ennek használatával kérhettek a sofőrök segítséget, vagy iránymutatást, ha eltévedtek – mindez akkoriban kifejezetten újdonságnak számított. 

Sokkal később megjelentek az okostelefonok. Most, a digitális telefónia korában, az OnStar és a hozzá hasonló rendszerek egyfajta adat-telemetria szolgáltatássá alakulnak, melynek segítségével a jármű saját maga küldhet információt a felhőalapú feldolgozóközpontba. 

Egy mai gépkocsi fedélzeti szenzorai rengeteg funkciót ellátnak, így például segítenek az optimális üzemanyag-keverék kiszámításában, a kibocsátás- és a teljesítménycélok elérésében, vagy akár azt is érzékelik, ha az utasülésen éppen gyerek ül, tehát szükség esetén kisebb erővel fújják fel a légzsákot. Sok cég kínál már olyan adaptereket is, amelyek segítségével a felhasználók vagy akár a flottakezelők hozzáférnek ezekhez az adatokhoz és használni tudják azokat. 

Segítség a volán mögött

Egyre több információ ér el hozzánk vezetés közben és egyre több a zavaró tényező is, így logikus, hogy előtérbe kerül az aktív vezetéssegítés. A műszerfalra erősíthető kütyüktől kezdve, az okostelefon-applikációkon át a viselhető kiegészítőkig – mindent megtalálni a piacon. Ezeknek egy részét a gyártók előbb-utóbb valószínűleg beépítik az autókba, de biztos, hogy egy részükre a jövőben nem is lesz szükség, mert egyszerűen nem ember felel a vezetésért.

A cikket hamarosan folytatjuk.

Forrás: Computerworld