A hálószoba kialakításának alapelvei

Kapcsolódó cikkek

A hálószoba kialakításának alapelvei

A hálószoba kialakításának alapelvei

Üzleti Hírek

2 perc

Minden hálószoba középpontjában az ágy áll, ezért ez az első bútor, amit figyelembe kell venni a berendezés során. Ide tartozik az ágy mérete, stílusa, valamint az ágynemű és a díszpárnák stílusa is, nem beszélve az egyéb dekorációs elemekről.

Minőséget egy helyről 

A Hoofbutor.hu hálószoba bútorai között minőségi ágyakat, ágykereteket, éjjeliszekrényeket találunk, de vannak itt teljes szettek, gardróbszekrények, sminkasztalok és szekrényágyak is, amennyiben kevés helyen szeretnénk fekvőfelületet biztosítani. 

Érdemes az ágyat a fókuszba helyezni, és ehhez igazítani a berendezés többi részét, stílusban, méretben és színben is. A hálószobába általában az alacsonyabb bútorok javasoltak, így ugyanis nagyobb lesz a térérzet, a világos színűre festett falakkal pedig szintén a teret nagyítjuk. 

A technológia helye a hálószobában

Egyre többen döntenek úgy, hogy technológiamentessé teszik a hálószobát, nem kötnek be tévét, sőt, a telefonjukat, tabletjüket is kívül rekesztik éjszakára. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, érdemes új lefekvés előtti rutint kialakítani, valamint külön helyet létrehozni az elektronikai eszközök számára. Ne dolgozzunk az ágyban, valamint mindig tartsunk valami olvasnivalót a közelben, használjunk egyszerű ébresztőórát a telefon helyett, és tanuljunk meg pár relaxációs technikát, hogy nyugodtabban tudjunk aludni. 

A technológiai eszközök mindebben segíthetnek is, például a fehérzaj-gépek, melyek segíthetnek a jobb alvásban. Vagy akár egy aromadiffúzor is, melybe levendula- vagy citromfűolajat csepegtetve szintén a jó alvásért teszünk. Mérlegeljünk tehát, hogy mi az, amire szükségünk van, és mi az, ami nélkül jobban telnének az éjszakáink. 

A berendezés fontossága

Ha megvan az ágy, akkor jöhetnek először is az éjjeliszekrények, melyek kiegészítik a szoba általános esztétikáját. A fiókos változatok praktikus tárolási célokat is szolgálnak, jól elrejtik a rendetlenséget, így hozzájárulnak az esztétikusabb összképhez. 

Aztán választhatunk valamilyen komódot vagy szekrényt is, illetve egy fotel is jól jöhet, különösen, ha szeretünk olvasni. Ha pedig már az olvasásnál tartunk, akkor a könyvespolcok is hasznos bútorok lehetnek, melyek nemcsak könyvek tárolására alkalmasak, hanem fényképek és dekorációs tárgyak is helyet kaphatnak rajtuk. 

A bútorokon kívül sokféle kiegészítőt használhatunk, amelyekkel feldobhatjuk a szoba hangulatát, például díszpárnákkal és ágytakarókkal, melyeket az évszaknak megfelelően cserélgethetünk. 

Ezen kívül nem szabad megfeledkezni a megfelelő világításról sem. Reggelente fontos, hogy a hálószoba világos legyen, szellős és felemelő, míg este melegnek, meghittnek és otthonosnak kell lennie. A megfelelő világítási eszközök kiválasztásával ezt elérhetjük, de a teljes hangulatot mégis a berendezés fogja meghatározni.