Önbefűző cipő: indul a visszaszámlálás

Önbefűző cipő: indul a visszaszámlálás

Önbefűző cipő: indul a visszaszámlálás

még több IoT

5 perc

A Nike nemrég jelentette be, hogy mikor kerül piacra a Vissza a jövőbe című filmben viselt cipőhöz hasonlító önbefűző modell: már csak november végéig kell várni.

A HyperAdapt 1.0-ás verziója november 28-tól az Egyesült Államokon belül is csak bizonyos Nike üzletekben lesz kapható, az ára egyelőre még nem ismert, de várhatóan a futurisztikus fejlesztésnek megkérik majd az árát.

Az okoscipő belsejében damilból készült kábelrendszer található, talpa pedig nyomásérzékelős. Felvételkor a lábbeli a beépített szenzornak köszönhetően előre beprogramozott algoritmus alapján képes viselője lábához illeszkedni, és megfelelően szorosra húzni a fűzőket, ami később a nyelv mellett található két gombnak köszönhetően a nap folyamán bármikor szabályozható.

A sarokrésznél elhelyezett LED minden esetben világít, amikor „bekötődik” a cipő, és színváltással jelzi, ha az akkumulátor lemerülőben van. A gyártó tájékoztatása szerint a töltés három órát vesz igénybe, ami után nagyjából kétheti használatot bír a cipő.

A töltés a készlet részét képező vezeték nélküli eszközzel lehetséges, mely mágnesekkel tapad a vezérlőmotorhoz. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a felsőrészen látható vastag fűző csak „vizuális kiegészítő” – habár látszólag ez szorítja a lábat, valójában rejtett huzalok segítenek az illeszkedésben.

A Vissza a jövőbe 2 című film által inspirált cipő fejlesztése már évek óta folyik, első, nem funkcionális változata még 2011-ben készült el. Aztán tavaly októberben a Nike dizájnere, Tinker Hatfield magának Michael J. Fox-nak küldött egy már működő párt, idén márciusban pedig a vállalat bemutatta a korszerűbb kinézetű, vásárlóknak szánt verziót.

Forrás: The Verge