Ráfizetnek a cégek az innovációs szakadékra

Kapcsolódó cikkek

Ráfizetnek a cégek az innovációs szakadékra

Ráfizetnek a cégek az innovációs szakadékra

gyártás

2 perc

A technológiai fejlesztések megfelelő skálázását szem előtt tartó vállalatok több mint kétszeres árbevétel-növekedést érhetnek el.

Miközben a vállalatvezetők többsége megbízik jelenlegi informatikai rendszerében, sokan mégsem tudják elérni azt az innovációs szintet, amely ösztönözné a növekedést és növelné az árbevételt – állapította meg az Accenture globális tanulmánya.

Az elemzés a tanácsadó cég eddigi legnagyobb nagyvállalati IT-kutatására épül, amelyben 20 ország több mint 8300 szervezete és 885 C-szintű vezetője vett részt. A felmérés a már bevált és a feltörekvő technológiák – így például a mesterséges intelligencia, a felhő, a blokklánc és a kiterjesztett valóság – bevezetését is vizsgálta.

A vállalatok 10%-a hoz optimális döntéseket a technológiai beruházások és rendszerbevezetés során, illetve hozza ki a maximumot az ilyen projektekből.

Az új technológiák határozottabb bevezetésével és az innováció szervezeten belüli sikeres skálázását akadályozó tényezők megszüntetésével ezek a cégek több mint kétszer akkora árbevétel-növekedést érnek el, mint kevésbé aktív társaik.

Ugyanakkor a vizsgálat megállapította, hogy a vezetők 80%-a úgy véli, megfelelő technológiai háttérrel rendelkezik a nagyszabású innovációhoz, és 70%-uk azt gondolja, hogy nagyon jól ismeri szervezete innovációs beruházásait.

A vizsgálat részeként a tanácsadó cég öt fontos tényezőt – illetve „útvonalat” – határozott meg, amely megkülönbözteti a vállalatok felső 10%-át a többitől.

Haladás: milyen mértékben alkalmazzák a vállalatok az új technológiát a szervezeten belüli üzleti folyamatok továbbfejlesztésére? Például használják-e a felhőt és a mesterséges intelligenciát (AI) a különféle üzleti folyamatok javítására, vagy csak elszórtan alkalmazzák ezeket a fejlesztési lehetőségeket?

Alkalmazkodás: gondoskodik-e a vállalat arról, hogy IT-rendszerei képesek legyenek alkalmazkodni a változó piaci körülményekhez és reagálni rájuk? Például leválasztják-e a régi rendszereket, és használnak-e felhőszolgáltatásokat az innováció ösztönzésére?

Időzítés: megfelelő-e az új technológiák bevezetésének sorrendje és ütemterve? Az első lépés ebben a folyamatban az alaptechnológiák azonosítása és a bevezetés sorrendjének meghatározása.

Ember-gép munkavégzés: a technológia felhasználása az emberi munka kiegészítésére, a munkavégzés élvezetesebbé tételére és a hatékonyság növelésére. Szerveznek-e személyre szabott, gyakorlatias képzéseket a jövő technológiáinak használatához szükséges készségek elsajátítására?

Stratégia: az üzleti és IT-stratégia aktív összehangolása és koordinált technológiai beruházások a lehetőségek jobb kiaknázásához.

„A cégek többsége jelentős jövőbeni árbevétel-növekedésről mond le amiatt, mert szakadék tátong a technológiai beruházások lehetőségei és ténylegesen realizált értéke között” – mutatott rá Paul Daugherty, az Accenture technológiai és innovációs vezetője.

„Azok a társaságok, amelyek nem tesznek meg mindent azért, hogy a szervezetük egészében kiépítsék az érett technológiákra optimalizált rendszereket, nehezen tudnak majd felzárkózni a többiekhez, és ez pénzügyi teljesítményükre is negatív hatást gyakorol” – nyilatkozta James Wilson, az informatikai és üzleti kutatásokért felelős részleg ügyvezető igazgatója.