A Daqri sisakban robotnak érezheti magát

A Daqri sisakban robotnak érezheti magát

A Daqri sisakban robotnak érezheti magát

gyártás

3 perc

Így találkozik az iparban a kiterjesztett valóság és az okosszemüveg.

A 2016-os CES-en is bemutatott munkasisak lehajtható elülső része nem csupán szemét óvja, hanem egyben AR-képernyőként (augmented reality – kiterjesztett valóság) is szolgál. Viselője munka közben még több mindent láthat, ebben segíti a kijelző mellett a többi között egy hőkamera is, de egy 13 megapixeles és egy alacsony felbontású kamerát is beépítettek az eszközbe.

A Daqri ellenzőjére kivetített információ tetszés szerint lehet részletes vagy vázlatos. Ha például egy szerelő egy vízcsövet szeretne megjavítani, a sisak – megfelelő előzetes adatfeltöltés után – megmutatja, hogy pontosan a cső melyik részéhez kell odamennie, a javítás helyét pedig egy X jelöli. A Daqri rendszere utasításokkal, ábrákkal, navigációval is segíti a munkát.

A tervek szerint az okossisak még az első negyedévben piacra kerül. Mivel a termék nem egyéni felhasználásra, hanem elsősorban ipari vállalatok számára készül, így az árakat nem éppen az átlagfelhasználók zsebéhez szabták. A futurisztikus eszköz árai 5 ezer és 15 ezer dollár között mozognak attól függően, hogy hány darabot vásárol egyszerre a megrendelő cég.

A fejlesztés tartalmaz egy hatodik generációs Intel Core m7 processzort, 360 fokos szenzorokat a nagy felbontású videók készítéséhez, valamint az Intel RealSense technológiáját használja. A tér leképzésére szolgáló modul egyik előnye, hogy a Windows 10 rendszerszinten támogatja.

Forrás: Cnet.com