Ez sem maradhat ki egy akadálymentes az okosotthonból

Ez sem maradhat ki egy akadálymentes az okosotthonból

Ez sem maradhat ki egy akadálymentes az okosotthonból

egészség

2 perc

A jövő intelligens otthonaiban talán már azok számára is lehetővé válik, hogy eszközeikkel kommunikáljanak, akiknek nehézséget okoz a beszéd.

A Voiceitt startup a CES technológiai világkiállításon mutatta be beszédfelismerő programját, amit a hangvezérléssel működő eszközökbe épít be. A kiegészítő szoftver révén a nehezen kommunikálók is utasításokat adhatnak a rendszernek. A szóbeli kérésekkel működtethető készülékek piacának növekedésére számít a Voiceitt társalapítója is. Sara Smolley úgy véli, elengedhetetlen az eszközök akadálymentesítése.

Közösségi adatbázis-építés

Az izraeli cég okosotthon-rendszere sem ért meg mindent, amit a megszokottól eltérő módon beszélő emberektől hall. A szisztémát használói tanítják azt saját hangjukkal az olyan, mindennapi kifejezések angol megfelelőjén keresztül, mint hogy „Kapcsold fel a villanyt!”. A fejlesztés megtanulja az egyes felhasználók sajátos hangképzését. A Voiceitt speciális hanggyűjteményét egy közösségi kampány keretében alapozták meg.

Több olyan egészségügyi állapot létezik, melynek során a beteg tudja, mit szeretne mondani, de gondot okoz neki ennek szóbeli kifejezése. Leginkább az ehhez szükséges izmok fölötti kontroll hiánya miatt, sokuk beszéde nehezen érthető. Ilyen állapotok közé tartozhat például a cerebrális parézis, a Parkinson-kór vagy a stroke következményeként kialakuló korlátozott hangképzés.

Sokak életét könnyítheti meg

A betegek közül sokan – motoros funkcióik érintettsége miatt – mozgásukban is korlátozottak. Ők azok, akik a legtöbbet profitálhatnának az okosotthonok hangvezérelt technológiájából, problémát jelent viszont, hogy a sztenderd rendszerek sokszor nem értik őket. Az elterjedt IoT-eszközök hangértésének növelése pontosan az érintett betegeknek segítene a legtöbbet.

A Voiceitt fordítóapplikációja a tervek szerint megkönnyíti, hogy a nem érthetően beszélők kapcsolatot tarthassanak rokonokkal, barátokkal és az őket ápolókkal. Az alkalmazásban a felhasználók saját hangjukon rögzítenek különböző kifejezéseket, mondatokat. Majd a program ezekből a felvételekből, illetve a nem szokványos beszédhangokat tartalmazó adatbázis alapján tanulja meg az elhangzottak megértését. Az applikáció használata során az elhangzottakról ráadásul nemcsak „hangfordítás” készül, hanem a szöveg megjelenik a képernyőn is.

A nagyok is látnak benne fantáziát

Bár a virtuális személyi tolmács egyelőre béta verzióban létezik, a cég már a hangutasításos technológia bővítésén dolgozik. Az ehhez szükséges anyagi támogatást részben az Alexa Fund, az Amazon hangtechnológiai fejlesztéseket támogató befektetési alapja biztosította. A Voiceitt ezenkívül részt vett az Amazon és a Google akcelerátorprogramjaiban is.

Forrás: