Fékez a Ford, várni kell még az önvezető szolgáltatásukra
Fékez a Ford, várni kell még az önvezető szolgáltatásukra
2020. április 30.
Az amerikai gyártó a járványkrízis miatt egy évvel később, 2022-ben indíthatja el saját, autonóm járművekre épülő szolgáltatását.
Az autógyártók bevételein máris komoly lyukat ütött a globális járvány. A Ford első negyedéves számai is mutatják a drasztikus visszaesést: az egy évvel korábbi 1,1 milliárd dolláros profithoz képest most 2 milliárd a veszteség. A cégvezetés emiatt úgy döntött, hogy egy évvel későbbre halasztják az autonóm járműszolgáltatásuk beindítását – írta a Bitport.
A vállalat még 2017-ben invesztált egymilliárd dollárt a Pittsburgh-ben működő, önvezető technológiát fejlesztő cégbe. Az Argo AI olyan üzleti modellben gondolkodik, amelyben függetlenítené magát egy szolgáltatás sikerétől.
A startupnál egy rugalmasan méretezhető, integrált önvezető megoldáson dolgoznak, amely a terveik szerint egyaránt hasznosítható személyszállításra és árufuvarozásra, országúti és városi közlekedésre.
Nem akarnak önállóan gépkocsit építeni, és szolgáltatást sem akarnak üzemeltetni. Ehelyett egy olyan bevételmegosztási modellben dolgoznak, amelyben a Ford és a Volkswagen fizetne az autonóm járművekkel megtett távolság alapján.