Agrárium: digitalizációra és okos gazdákra van szükség

Agrárium: digitalizációra és okos gazdákra van szükség

Digitalizációra és okos gazdákra van szükség a mezőgazdaságban

agrár

2 perc

A magyar agrárium sikerét tradícióink megóvása, a kiemelkedő szakmai tudás és az innovatív megoldások alkalmazása biztosítja. A 21. század mezőgazdasága, a termeléstől a feldolgozáson át nagymértékben a tudományok és technológiák fejlődésén, azok alkalmazásán múlik – fogalmazott a III. Nemzetközi Vidékfejlesztési Konferencián elhangzott köszöntőjében az Agrárminisztérium miniszterhelyettese.

Farkas Sándor a szarvasi Szent István Egyetem Agrár-és Gazdaságtudományi Karán megrendezett eseményen elmondta: az innovatív megoldások mezőgazdasági alkalmazása azért is nélkülözhetetlen, mert a Föld népessége folyamatosan növekszik. Világszerte egyre több élelmiszer előállítására van szükség, ugyanakkor a termeléshez szükséges erőforrások végesek, ez pedig kihat az agrárium minden ágazatára.

A gazdasági szereplők egyre inkább belátják, hogy sikeres piaci jelenlétük előfeltétele a versenyképességük világpiaci tendenciákhoz való igazítása, ez azonban csak technológiai fejlesztésekkel és az integráció erősítésével érhető el.

Saláta, eper vagy alma? A robotok már ezeket is leszedik helyettünk – Olvassa el a CNN Business cikkét is!

A miniszterhelyettes hangsúlyozta: Európában elsőként Magyarország alkotta meg a digitális agrár stratégiáját, amely a rendelkezésre álló környezeti erőforrások hatékony felhasználása mellett az információk gyűjtésével, feldolgozásával, a technológiai műveletek automatizálásával és robotizálásával nagymértékben hozzájárul a mezőgazdasági termelés, az élelmiszergazdaság jövedelmezőségének növeléséhez.

A kutatás-fejlesztés területét megerősítve, a kormány létrehozta a Digitális Agrár Innovációs Központot, illetve a Digitális Élelmiszerlánc Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Központot is.

Farkas Sándor szerint az agrárium modernizációja nem valósulhat meg az agrárszakképzés és felsőoktatás, valamint a szakmai felnőttoktatás átalakítása nélkül. Ezért elsőként elindul az „Okos Gazda Program”, amely egyrészt a digitális agrárgazdasággal kapcsolatos ismeretek tananyagba való illesztését szolgálja, másrészt biztosítja az oktatók képzését, a megfelelő tárgyi feltételeket, valamint a szakmai partnerek bevonását.

A miniszterhelyettes a digitális technológiák hatékony felhasználásához, üzemeltetéséhez elengedhetetlennek nevezte a felsőoktatásban az agrárinformatikus képzést, és a Digitális Agrárakadémia felállítását is. Ez utóbbi kezdeményezés révén a mezőgazdasági termelők megismerkedhetnek a korszerű digitális technológiákkal és elsajátíthatják az alkalmazásukhoz szükséges alapismereteket.