Szinte minden gazdasági ágazatban egyre nagyobb szerepet kap a digitalizáció és az automatizáció, sőt azok a szektorok, cégek, amelyek nem tartanak lépést a fejlődéssel, lemaradnak, versenyképtelenebbé válhatnak. A mezőgazdaság is rákapcsolt, egyre inkább automatizálttá válik a szektor, és már az űrtechnológia is helyet kapott az ágazatban. Ma már gyakran táblaképekről irányítható gépek dolgoznak a búzatáblákon is, és végzik például az aratást.
Az úgynevezett precíziós gazdálkodás zöldebbé és hatékonyabbá teszi az ágazatot, hiszen a szoftveresen irányítható, önmagukat kormányzó, majdnem teljesen automatizált gépekkel megtalálhatók a legjobban termő pontok. Arról nem beszélve, hogy az élelmiszerek is egészségesebbek lehetnek azáltal, hogy a gépek nem permeteznek egy pontot többször.
A mezőgazdaság digitalizációjához most állami segítséget is kaphatnak az agrárvállalkozások és gazdák. Az Axiálnál például jelentős érdeklődést tapasztaltak a digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztésekhez július végétől elérhető állami támogatás iránt. A kormány ugyanis több mint a háromszorosára emelte a vidékfejlesztésre fordítható keretet, így a tervezett összeg 100 milliárd forintot tesz ki.
A „Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása” című pályázat esetében a beruházások költségeinek felét fedező, vissza nem térítendő támogatás maximális összege 250 millió forint lehet. A támogatási összeg 7 százalékát pedig precíziós, digitális szolgáltatásokra kell fordítani.
„A jövő egyértelműen a precíziós gazdálkodásé, az erre való átállás azért is fontos, mert így hatékonyabbá és fenntarthatóbbá válik a termelés, illetve a magyar agrárium versenyképessége is jelentősen nő. A pályázati összeget a többi között traktorok, munkagépek és infokommunikációs eszközök vásárlására lehet fordítani. Az Axiálnál nagyon sok ajánlat ment ki mind erő- és munkagépekről, mind pedig a különböző eszközökről és a precíziós gazdálkodással kapcsolatos szolgáltatásokról” – mondta az agrárforgalmazó cég marketingvezetője.
Umenhoffer Péter szerint a mostani pályázattal jelentősen nőhet a precíziós gazdálkodást folytatók száma, hiszen akik már eddig is ezzel dolgoztak, most ki tudják terjeszteni a tevékenységüket, a bizonytalanok pedig kaptak egy lökést ahhoz, hogy belevágjanak és elinduljanak a digitalizáció útján.
A szakember kiemelte, hogy a precíziós gazdálkodásnak a legalapvetőbb eleme a műholdas helymeghatározás. A gépeknek a hatékonysága ugyanis nagyban függ a helymeghatározás pontosságától. Ha ez nem működik jól, nem stabil, akkor az az egész folyamatot alapjaiban veszélyezteti, hiszen pontatlan lesz a kormányzás, vagy nem ott zárja el a vetőgépet a rendszer, ahol kellene.
Ezért az Axiál – az Infobex Kft.-vel együttműködve, az Európai Űrügynökség anyagi támogatásával – megújította az országos lefedettségű, úgynevezett RTK korrekciós jelszolgáltatását, amely a mAXI-NET 2.0 nevet kapta. Ez a hálózat a földi navigációt biztosítja, amely a mezőgazdaságban használt automatizált gépeket segíti az akár centiméterre pontos helymeghatározásban.
A „tűpontosan” közlekedő gépek egy felesleges métert sem tesznek, így a károsanyag-kibocsátásuk is mérséklődik, ami pedig szintén nem mellékes dolog a fenntarthatóság szempontjából. Az augusztusra megújuló RTK szolgáltatás országos lefedéssel GPS, GLONASS, az EU felügyelete alá tartozó Galileo és BeiDou műholdas rendszerek kódjára épülő korrekciós jelet fog szolgáltatni.
A szolgáltatással nemcsak a mezőgazdasági gépek, hanem például a sofőr nélküli járművek és a pilóta nélküli repülő eszközök is pontosabban tudnak majd közlekedni. A városban közlekedő önvezető autónak ugyanis ugyanúgy műholdas helymeghatározásra van szüksége ahhoz, hogy kikerülje az akadályokat. Minél több műhold jelét látja a jármű, annál pontosabban tud közlekedni. Az új RTK korrekciós szolgáltatás akár a duplájára emeli az egyidejűleg észlelhető műholdak számát, ami pedig jelentős előrelépésnek számít.