Joseph Pilates a saját testén, majd később az ágyban fekvő betegeken fejlesztette ki a pilates módszerét és az ehhez szükséges eszközöket azzal a céllal, hogy bizonyos területek és ízületek terhelése nélkül lehessen a test, főleg a törzs többi izmát fejleszteni.
Ha elmész tehát egy pilates stúdióba, részt veszel egy egyéni órán, és az oktató folyamatos jelenléte, illetve kontrollja mellett megfelelően végzed el azokat a gyakorlatokat, amelyek speciálisan a stabilizáló izmokat kapcsolják be és fejlesztik, akkor az izomzatod nagyszerűen karbantartható, sőt bámulatosan fejleszthető.
Nemcsak az izmok fejlesztése miatt lehet valakinek szüksége gyógytornára, hanem például a helytelen testtartás és a sok stressz mellett kialakuló kisebb-nagyobb sérülések kiküszöbölése érdekében, illetve a rehabilitáció részeként is.
A pilates pedig ezekben az esetekben is rendkívül hasznos tud lenni, mivel a különböző gyakorlatai jelentősen segítik és fejlesztik a testkontrollt és a koncentrációt, illetve hozzájárulnak a helyes légzés elsajátításához. Arról nem is beszélve, hogy az elvégzésekor a precíz, pontos kivitelezés jóval lényegesebb, mint az ismétlésszám, ami elősegíti a test fokozatos terhelését.
Ezeknek az irányelveknek köszönhetően pedig a talajon végzett gyakorlatok igazán hasznosak lehetnek a fizioterápiás kezelések során.
A tévhitekkel ellentétben a Reformer gépek nemcsak az izmok erősítésre szolgálnak, hanem nagyban megkönnyítik a gyakorlat helyes végrehajtását, mivel vezetik a mozdulatokat, és fokozatosan adagolják a rugókkal a terhelést.
Ez pedig segít abban, hogy biztonsággal tudd stabilizálni az ízületeidet és a gerincedet, ami a későbbiekben a nehezebb és nagyobb kihívást jelentő gyakorlatok elvégzését sokkal egyszerűbbé teszi majd. Nem véletlen tehát ezeknek a gépeknek a rohamosan terjedő népszerűsége a sportolók és táncosok körében.
A fentebb leírtak is tökéletesen bizonyítják, hogy a pilates a gyógytorna egyik igazán hatékony formájának tekinthető, és nemcsak a sérülések, illetve a test túlterhelése után, hanem megelőző célzattal is.
Egy a fontos: kitartóan és helyesen legyenek a gyakorlatok elvégezve egy szakember felügyelete mellett, különösen akkor, ha még kezdőnek számítasz a pilates világában.