Betör a zeneiparba is a mesterséges intelligencia

gyártás
2023. június 22. 2 perc
A gépi intelligencia elérte azt a szintet, hogy több művészeti ágazatban is alkalmazzák – mondta dr. Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója.

Manapság már több eseményen talalálkozhatunk MI által generált fényképpel vagy esetleg festménnyel is. Már a zenei világ területein belül is egyre nagyobb teret hódítanak maguknak a robotszoftverek. 

Egyelőre mesterséges intelligencia által generált hangok és zenerészleteket lehet hallani, viszont a közeljövőben elképzelhető az is, hogy a zenei producerek ilyen programokat fognak használni szövegíráshoz és annak felénekléséhez. 

Ezért is módosították a szabályalkotók a Grammy-díj szabályozását, amely szerint nem díjazhatják a mesterséges intelligencia által készített dalokat. Berla Attila interjúja a Trend FM Reggeli Monitor műsorából. 

További cikkek a témában