A viselhető kütyük egyes kutatói elképzelések szerint a családi vagy éppen a munkahelyi konfliktusok során is segíthetnek. A szerkezet által használt gépi tanulás és a fiziológiai adatok elemzése alapján ugyanis figyelmeztetheti viselőjét a felfokozott érzelmi válaszreakcióra, és egyben megoldási javaslatokat is tehet. Például veszekedésnél a pulzusmérő érzékelheti a felgyorsult szívverést és jelzést adhat erről, illetve valamilyen megnyugtató üzenetet is küldhet.
A technológiai forradalom a sportban és az egészségügyben is fontos szerepet kapott, ahol mikroprocesszorok regisztrálják a különböző fiziológiai paramétereket: így a testhőmérsékletet, a szívműködést vagy akár az izzadás mértékét. Az embereket elárasztják a mérési adatok, amelyeket felhasználhatják a fejlődésük érdekében, vagy éppen összehasonlítják és megosztják azokat a különböző online platformokon.
A Dél-kaliforniai Egyetem kutatói látványos fejlődést értek el, amikor a technológiát az emberi viselkedésre vonatkozóan alkalmazták. A mostani vizsgálat során nem irányított körülmények között óránként vizsgálták az alanyok érzelmi reakcióit, hangfelvételeket készítettek a beszélgetések tartalmának és intenzitásának a mérésére, és a párhuzamosan gyűjtött biometrikus adatokkal együtt gépi tanulás segítségével értékelték a szituációkat. Hogy a dolog még életszerűbb legyen, a kutatók nem a problémát generáló helyzetekkel operáltak, hanem hagyták, hogy a viták maguktól alakuljanak ki.
Az eredmények szerint ez a módszer 86 százalékos biztonsággal jósolta meg a bekövetkező konfliktusokat. A pontosság növelésére a hanganyagokat további beszéd- és biometrikus adatok használatával prediktív algoritmusokkal is lehet vizsgálni. A kutatók célja, hogy a lehetséges konfliktusokat 5 perccel a bekövetkeztük előtt jelezni tudják.
Az összeütközés pozitív oldala
Az úttörő technológia segítségével érdekes és messzemenő következtetéseket vonhatunk le, ugyanakkor további morális kérdések is felvetődnek azzal kapcsolatban, vajon mennyire marad „emberi” a viselkedésünk, ha a konfliktusok kivesznek belőle?
Az erről megkérdezett Dr. Larry Nadig klinikai pszichológus azt állítja, hogy konfliktusok nélkül a kapcsolatok nem képesek a fejlődésre, szerinte a viták, összetűzések segítik egymás jobb megértését, összébb hoznak és a másik tiszteletére nevelnek, tehát elengedhetetlen része az emberek közti viszonynak.
A kaliforniai Media Psychology Research Center igazgatója más véleményen van. Pamela Rutledge úgy véli, hogyha a felhasználók a készülék segítségével szembesülnek a rossz beidegződésekkel és képesek azokat a kapott információk birtokában megváltoztatni, az pozitív hatást gyakorolhat a hangulatukra, a stressz-szintjükre és a viselkedésükre.
Annak ellenére, hogy a kutatások megítélése nem egységes, az biztos, hogy a viselhető készülékek területén bekövetkező fejlődés nagyon látványos, és segítségükkel a világ lendületesen halad egy vadonatúj technológiai irányba. És ki tudja, mi jöhet még?
Forrás: ReadWrite